A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) elnök-vezérigazgatója, Bartal Tamás az új rendszerrel kapcsolatban Világgazdaságnak azt mondta

az internetes, esetenként appot is kínáló viszonteladók pofátlanul magas kényelmi díjat számoltak fel.

A kényelmi díjat eddig nem szabályozták, ezért a kormány drasztikus megoldást választott: egyáltalán nem lesz kényelmi díj. Bartal Tamás szerint a tilalmat szigorúan ellenőrzik majd, mert egyes online értékesítők igyekeztek kikerülni, például díjat kértek az alkalmazás használatáért, vagy más összeget számoltak fel.

Nagyon durva összegeket láttunk a több száz forinttól a több tízezerig. Volt, hogy egy 60 ezer forintos matricára rátettek egy közel 40 ezer forintos kényelmi díjat. Ez már a lehúzás hardcore szintje

– tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

A NÚSZ évente körülbelül 15 millió matricát értékesít, és a teljes online forgalom körülbelül 30 százaléka a saját weboldalára koncentrálódik. A változás miatt szűkült az értékesítők köre, így a korábban magas díjat felszámoló online ügynökök már nem érhetik el a vevőket. A NÚSZ reményei szerint a nem állami online eladások visszaesnek, a saját eladás akár 50 százalékkal nőhet.

Bartal Tamás szerint az online értékesítés sok esetben nem volt megfelelő: a lehúzós ügynökök a NÚSZ szolgáltatásainak töredékét kínálták, gyakran megtévesztették az ügyfeleket, és problémát okozott a reklamáció, a csere és a visszatérítés hiánya. Egyes portálok és appok olyan szolgáltatásokat ígértek, amelyeket nem tudtak teljesíteni, például az ügyfél korábbi matricavásárlásainak nyilvántartását.

Az online értékesítők a Nemzeti Mobilfizetési Szolgáltatón keresztül 1,5 százalék jutalékot kapnak.

A személyes vásárlás lehetőségeinek szűkítését a társaság az értékesítés két típusa miatt vezette be: a benzinkutas eladás korrekt volt, míg a bódés, rossz állapotú helyek kiszorítása a cél, a határátkelők környékén viszont a szolgáltatás hosszú távon is biztosított marad.

Szerinte a NÚSZ online felülete regisztrációval a legkényelmesebb és legbiztonságosabb módja az e-matrica vásárlásnak. A rendszer:

  • elmenti a járműadatokat, csökkentve a hibázás esélyét;
  • megelőzi a tévedésből történő kettős vásárlást;
  • nem kell három évig megőrizni az ellenőrző szelvényt;
  • az összes érvényes e-matrica azonnal ellenőrizhető;
  • tévedésből vásárolt matricát ingyenesen lehet cserélni;
  • elérhető személyes ügyfélszolgálat és videochat is.

„Nincs annál jobb, mint a mi, mobilra optimalizált, egyszerű weboldalunk. Ez hivatalos és megbízható forrás, ahol a vásárláskor garantáltan semmilyen rejtett költség nem merül fel” – húzta alá Bartal Tamás.