A Budapest Környéki Törvényszék közel két évig tartó pereskedés után október 7-én megsemmisítette a dél-koreai Samsung gödi akkumulátorgyárának 2023-ban megadott, azóta többször módosított egységes környezethasználati engedélyét – számolt be róla a Göd-ÉRT Egyesület és az ELMA is.
A civilek az EMLA Egyesület ügyvédje, Kiss Csaba segítségével perelték a Pest Vármegyei Kormányhivatalt, amely az engedélyt kiadta. Alperesi érdekeltként a Samsung SDI Magyarország Zrt. is perbe lépett velük szemben.
Kiss Csaba, aki a próbaüzemet hamarosan kezdő debreceni CATL-akkumulátorgyár környezethasználati engedélyét megtámadó perben is képviseli a civileket, a Debrecinernek elmondta: a két ügy között az a fő különbség, hogy Debrecenben még nem működik a gyár, míg Gödön hosszú ideig engedély nélkül folyt a tömegtermelés, és a hatóság csak később kötelezte a Samsungot engedély kérésére. Hasonlóság viszont mindkét helyszínen van: erős a céges akarat, a kormányzati nyomás és a beruházó iránti városi támogatás.
Ahogy az Economx is beszámolt róla, a Debreceni Törvényszék a napokban felfüggesztette a CATL-ügy eljárását, mivel a kormányhivatal az akkugyár engedélyének újabb, immár harmadik módosítására készül.
Kiss Csaba szerint a gödi ügyben a bíróság pontosan azért semmisítette meg a Samsung engedélyét, mert túlzottan sokszor és a jogszabályoknak nem megfelelően módosították azt. „Valószínűsítem, hogy Debrecenben is hasonló következménnyel jár majd az engedélyek módosítása, és a civilek könnyebb helyzetbe kerülhetnek” - mondta az ügyvéd. Hozzátette: ha azonban a törvényszék másképp döntene, az szembemenne a megszilárduló magyar bírósági gyakorlattal.
A debreceni ügyben azonban egyelőre nem tűnik közelinek az ítélethozatal, már csak azért sem, mert az elmúlt másfél évben tárgyalást sem tartottak a 2023 márciusa óta húzódó perben. Október 8-ára ugyan tárgyalási napot tűzött ki a Debreceni Törvényszék, azonban ez elmaradt az eljárás felfüggesztése miatt.