A következő év a mobilfizetés éve lesz Magyarországon − mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója az új megoldás elterjedése érdekében létrehívott Mobil Tárca Egyesület tegnapi sajtótájékoztatóján. A vezérigazgató szerint a mobiliparágnak akkor lesz a legtöbb esélye a sikerre, ha összefognak a távközlési cégek a bankokkal. Már kirajzolódni látszik valami és a szolgáltatáshoz szükséges végberendezési piac is most "szüli meg" az első úgynevezett Near Field Communication (NFC) telefonokat.

A nemzetközi piacokon sem előrehaladottabb a technológia − mondta Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke. Beck emlékeztetett arra, hogy hasonló összefogás eredménye volt a mobil parkolási rendszer bevezetése 2009-ben, s ma már minden második parkolás fizetése mobilról történik. Drozdy Győző, a Telenor Magyarország elnöki tanácsadója szerint az egységes technológiai platform megszületése után megkezdődhet a verseny a szolgáltatók között az ügyfelekért. Drozdy szerint a felhasználóknak mindenképpen olcsóbb lesz a szolgáltatás.

A mobiltelefon mellett a szolgáltatáshoz elfogadóhelyek is kellenek − mondta Gauder Milán, a MacterCard kelet-közép-európai régiójának vezetője, hozzátéve: ezek száma gyors ütemben bővül majd, s jövőre már a tömeges alkalmazás is lehetővé válik. Kovács Antal, az OTP vezérigazgató-helyettese kiemelte: a pénzintézet erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy az NFC terminálok és elfogadóhelyek száma gyorsan bővüljön.