Akár több millió forintos kórházi számlával is számolhat az, aki külföldi utazása előtt nem köt utasbiztosítást s balesetet szenved vagy hirtelen megbetegszik - mondták egybehangzóan annak a nyolc biztosítótársaságnak a szakemberei, amelyeknél ma utasbiztosítás köthető. A külföldön bajba került magyar állampolgároknak a konzuli osztályok segítségükre sietnek ugyan, de mivel összesen tavaly is csak 7 millió forint állt rendelkezésükre a költségvetésből erre a célra - mutatott rá Zaratiné Martin Györgyi, a Külügyminisztérium főosztályvezetője -, a segítség csak végső esetben lehet közvetlen anyagi segítség. A megoldást a külügy illetékese nem is a pénzügyi segítség nyújtásában látja, hanem a prevencióban, abban, hogy az állampolgárok próbáljanak meg gondoskodni magukról, például megfelelő szolgáltatást nyújtó biztosítással. A tavalyi 10,5 millió külföldi kiutazás során körülbelül ezer magyar állampolgárt ért baleset, 2000-2500-ra tehető az eltűnt okmányok száma, 972 haláleset történt külföldön és 800-900 esetben indult büntetőeljárás magyar állampolgárok ellen. A hazai utazási biztosítással foglalkozó cégek száma július 1-jétől - az AXA-Colonia belépésével - nyolcra emelkedik. A piac teljes tavalyi díjbevétele - mintegy másfél millió szerződéssel - meghaladta a 3,7 milliárd forintot, a legnagyobb, 1,4 milliárdos díjbevételt továbbra is az utazási biztosításra alapított Atlasz érte el. A biztosítók szolgáltatási palettája hasonló: szinte mindegyikük nyújt egy "fapados", viszonylag olcsó, de alacsony fedezetet nyújtó, betegség, baleset és poggyászkár esetén térítő módozatot, egy magasabb díjú közepes és egy kiemelt - például jogvédelemre, az elvesztett okmányok pótlására, a poggyászok késedelmes megérkezése esetén is magasabb összeget fizető - módozatot. A cégek képviselői egyetértenek abban, hogy utazási biztosítást ma már csak assistance (segítségnyújtási) szolgáltatással együtt lehet eladni. Az assistance cégek általában nagy, világhálózattal rendelkező, telefonon hívható, segítségnyújtásra berendezkedő cégek, amelyek a biztosítóval szerződve az ügyfélnek - legtöbb esetben annak anyanyelvén - segítséget nyújtanak, megszervezik a megfelelő orvosi kezelést, kórházi ellátást, külföldön készpénzsegélyt biztosítanak, üzeneteket továbbítanak. A legtöbb bankkártyához is jár már valamilyen utasbiztosítás is, de - a biztosítók képviselői szerint - mindenképpen érdemes utánanézni, hogy ezek mekkora biztosítási fedezetre szólnak. Egy utazási biztosítás éves díja 30 ezer forint körüli, ennyit pedig ingyen nemigen nyújtanak a bankok, illetve azt csak extra - például "Gold", "Business" - kártyáik mellé adják. Egynapos ausztriai kórházi tartózkodás - orvosi kezelések nélkül - körülbelül 100 ezer forintba kerül, egy vakbélműtét 400 ezer, egy mentőhelikopterrel történő szállítás 700-750 ezer, egy holttest hazaszállítása 1-2 millió forint is lehet. Így van olyan biztosítási szakember, aki kifejezetten ügyfélellenesnek minősíti azokat az olcsó biztosítási termékeket, amelyekben 1 millió forint alatti baleseti, illetve kórházi ápolásra szóló limit szerepel, mondván, átlagosan 3-5 millió forintra is szükség lehet egy komolyabb baleset esetén. G. Á. **** KERETBEN **** A baleset- és betegségbiztosítások mellé minden esetben társul poggyászkártérítés. Ezekre jellemző, hogy a biztosítási összeg alacsony - 100-200 ezer forintban -, s jellemzően nem érvényes például hangszer, bicikli, síléc biztosítására. Ennek a biztosítók szakemberei szerint az az oka, hogy az utóbbi években megszaporodtak a visszaélések, s bevett gyakorlat, hogy az ügyfelek úgy próbálják behozni téli síelésük, tengerparti nyaralásuk árát, hogy poggyászkárt jelentve kártérítést kérnek a biztosítótól. A baleset- és betegségbiztosítások mellé minden esetben társul poggyászkártérítés. Ezekre jellemző, hogy a biztosítási összeg alacsony - 100-200 ezer forintban -, s jellemzően nem érvényes például hangszer, bicikli, síléc biztosítására. Ennek a biztosítók szakemberei szerint az az oka, hogy az utóbbi években megszaporodtak a visszaélések, s bevett gyakorlat, hogy az ügyfelek úgy próbálják behozni téli síelésük, tengerparti nyaralásuk árát, hogy poggyászkárt jelentve kártérítést kérnek a biztosítótól.