Megszerezte a Tisza-kormány a „titkos kormányhatározat” a Vitnyédre tervezett migránstáborról, és nemsokára nyilvánosságra is hozzák – ezt jelentette be Magyar Péter kedden a Parlamentben. A miniszterelnök szerint a dokumentum
bizonyítja, hogy az Orbán-kormány milliárdokból akart megfelelni az uniós migrációs paktumnak.
Ez a hivatalos dokumentum felülírhatja a volt Fidesz-kormány két évvel ezelőtti, következetes tagadását az ügyben.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló parlamenti vita során beszélt erről s kormányfő, miután Rétvári Bence KDNP-s frakcióvezető a Tisza-kabinetet azzal vádolta, hogy beengedné az illegális bevándorlókat.
Önök konkrétan migránstábort akartak építeni Vitnyéden milliárdokból, megvan a titkos kormányhatározat, be fogjuk mutatni. Ezzel akartak megfelelni a migránspaktumnak
– húzta alá a kormányfő a leköszönt kormányzat táborépítési szándékáról.
A probléma ott ütközik ki, hogy Orbán Viktor 2024-ben kormányon még azt állította: „Vitnyéden nem lesz menekülttábor, meg sehol se lesz migránstábor.” Ám azt elismerte, hogy az EU több ezer férőhely kialakítását írta elő Magyarország számára. Így már nem az a kérdés, volt-e ilyen terv, hanem hogy pontosan mit is tartalmazott az emlegetett dokumentum, és ki hagyta azt jóvá.
Tavalyelőtt a Magyar Hang egy belügyi előterjesztésre hivatkozva azt írta, a korábbi kormány egy mintegy 500 fős befogadóállomást tervezett a helyszínen, méghozzá csaknem 5 milliárd forintból.
Az EU-s migrációs politikával kapcsolatosan Magyar Péter a napokban kijelentette, „megvédjük a hazánkat, annak határait és Európa külső határait: Magyarország nem fogad be illegális migránsokat, és ezért semmilyen bírságot nem fogunk fizetni”.
„A Tisza-kormány alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon. Aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is” – ezzel reagált miniszterelnök a minap közösségi oldalán, miután a Fidesz és a Mi Hazánk prominensei össztűz alá vették a kétharmados kormányt, azt terjesztve, hogy a Tisza a feloldott EU-s forrásokért cserébe feladta volna Magyarország szuverenitását.
