A nemzeti kormányzás nem engedi, hogy bevigyenek bennünket a háborúba, nem adjuk oda a pénzünket Ukrajnának, és megvédjük a családok érdekeit. Erről szól a választás - mondta a miniszterelnök az Igazság órája című online műsor vasárnapi adásában, amelyet pénteken rögzítettek.
Orbán Viktor szerint az ország nagyon sokat veszítene, ha a nemzeti kormány nem kapna felhatalmazást újabb négy évre, mert „ha belevisznek bennünket a háborúba, elviszik a pénzünket Ukrajnába, a családok megélhetésének a költségei többszörösére fognak ugrani, és sok százezer család kerül szinte reménytelen gazdasági helyzetbe".
A Tisza Párttal kapcsolatban megemlítette, hogy „mióta vannak, azóta egy olyan mozgalommal állunk szemben, amely dühre, gyűlöletre, legyalázásra, erőszakra, verbális és fizikai erőszakra épít". Vasárnap estére ennek vége lesz - tette hozzá.
Ehhez hárommillió szavazat kell.
A kormányfő szerint a kampány megkezdése óta érzékelhetően, egyre többen vannak, „szerintem mára mi vagyunk a többség, és ráadásul a csendes többségből, ami szerintem mindig is voltunk, függetlenül a médiazajtól, mára hangos többség vagyunk".
Orbán Viktor úgy látja, a fiatalok táborában sokat erősödtek az elmúlt hetekben.
Az interjúban elhangzott, most ránk figyel Európa és a világ, Orbán Viktor a korábbi választásokról szólva emlékeztetett: 2014-ben a mostaninál „barátságosabb" vezetése volt az Európai Uniónak, bár már akkor is voltak nagy viták a bankadó és a multiadó miatt.
A kormányfő közölte, bűncselekmény az, ha az állami szolgálatból - jellemzően a fegyveres testületekből – „ugranak ki" az emberek, ki is adta, hogy ezeknek a magatartásoknak a jogi minősítését végezzék el, tárják föl, és ha kell, induljanak eljárások a választás után.
Hozzátette: a hadseregből, a rendőrségtől, a titkosszolgálattól és gazdasági versenyhivataltól kiugrott emberekkel kapcsolatban „összehangoltságot" lát.
„Egyáltalán nem lennék meglepve, ha ezek mögött majd nemzetközi titkosszolgálati kapcsolatokat találnánk" - fogalmazott.
A kormányfő szerint az, hogy ezek az emberek ezt a választás előtt tették meg, „számítás" és „rossz kalkuláció", de „jön majd a kutyára a dér, mert a választás estéjén ki fog derülni, hogy rossz lóra tettek számításból".
Orbán Viktor a műsorban azt is elmondta: a magyar választási rendszer Európában a legbiztonságosabbak közé tartozik, minden adat megmarad elektronikusan és papíralapon is, tehát kizárható, hogy kívülről befolyásolni lehessen a választás eredményét.
Estére 95-96 százalékos feldolgozottságot vár.
