Rekordot döntött tavaly a különleges rendszámok gyártása
Magyarországon, 4160 egyénileg kiválasztott azonosítót engedélyeztek a hazai
autósoknak, emellett 657 darab egyedi rendszám is felkerült a járművekre tavaly
– közölte Budapest Főváros Kormányhivatala (BFK) a Vezess
megkeresésére
Az új típusú rendszámtábla együttesen hét jelből áll:
legalább három, legfeljebb hat betűjelből és legalább egy, legfeljebb négy
számjegyből. A kormányhivatal elárulta, hogy az egyedi azonosítók közül a hat
betű, egy szám összeállítást kérik a legtöbben.
2022. július 1. óta a legnépszerűbb első két betűpár a BM, az AU és a DR. Ugyanettől az időszaktól kezdve a legnépszerűbb első két betűpár a BM-W és a negyedik betű a gyártmány sorozat jele, az AU-DI valamint a DR, ahol a 3 és a 4 karakter a kérelmező vezeték és utónevének az első betűjelei
– írták a
legnépszerűbb betűpárosításokról.
Nem változtattak az egyéni rendszámok 112 450 forintos árán.
Ennél a változatnál marad a négy betű, három szám, de azok egyénileg
választhatók, valamint az egyediek 435 000 forintos árán, itt egyedi a számok
és a betűk száma is.
A sorozatrendszámok jelenleg kétszer két betűvel kezdődnek,
és hogy ne állhassanak rajtuk értelmes magyar szavak, az első két betű csak két
magánhangzó vagy két mássalhangzó lehet. A jogszabály megfogalmazása szerint ettől a korlátozástól
112 450 forintért sem lehet eltekinteni.
16 ezer rendszámot pótolni kellett, a számuk tavaly ugrott meg ennyire a számuk:
- 2019-ben 9173
- 2022-ben 8886
- 2023ban 16 291 rendszámot kellett pótolni.
Jellemzően kétféle okból kérik a tulajdonosok az autójuk
rendszámának pótlását:
- ha elveszítették, leesett a kocsiról, ellopták stb. (vagyis
eltűnt a kocsiról), - ha az autó balesetben megsérült, és a jármű helyreállítása
után módon szükség van mindkettőre.
A szabályok szerint
nem engedélyezhető az elveszett, eltulajdonított, megsemmisült rendszámtábla utángyártása, ha a rendszámtábla másodízben, vagy a két rendszámtábla egyszerre, vagy szóló motorkerékpár, pótkocsi rendszámtáblája tűnik el.
A pótlások 12 300 forintos ára is stabilan a régi,
olyannyira, hogy a 2022 júliusa előtti rendszámok újragyártatása is ennyibe
kerül.
