A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 50 millió forintra bírságolta a Vodafone Magyarország Zrt.-t, mert a mobilszolgáltató egy játékában megtévesztő tájékoztatásokat adott a nyerési esélyekről. A vizsgálat megállapította, hogy a Vodafone 2012 szeptemberében hirdetett játéka során négy alkalommal egy-egy autó volt a fődíj, az akcióban valamennyi feltöltőkártyás előfizető részt vehetett. A mobilszolgálató sms-ekben arról tájékoztatott, hogy kizárólag azok nyerhetik meg az adott héten kisorsolt gépkocsit, akik azon a héten legalább 3000 forinttal feltöltötték a kártyájukat, az üzenetek azonban arra nem utaltak, hogy a játékban nem csak azok vehetnek részt, akik a feltöltötték az egyenlegüket, így a fogyasztók nem kaptak reális képet a nyerési esélyeikről − fogalmazott a GVH. Mivel a játék végén kisorsolt személyek egyike sem rendelkezett a megkövetelt adott feltöltéssel, egyetlen alkalommal sem adtak át nyereményautót. A GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy a Vodafone intenzív kampánya a fogyasztók széles körét elérte, továbbá azt, hogy korábban több alkalommal megállapította, hogy a cég a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított.
Szerző: Leszák Tamás
