BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Újabb nagy dohánykoncessziós pakettet hirdettek meg

2013. december 6. péntek, 00:00

Új koncessziós pályázati felhívást jelentetett meg a nemzeti fejlesztési miniszter dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultságok koncessziós szerződéssel történő átengedésére − közölte az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a felhívás alapján 2013. december 18-án közzétételre kerülő dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló pályázati kiírás összesen 992 koncessziós jogosultságot foglal majd magában.

A pályázatot a felszabadult koncessziós jogokra hirdetik meg, azokra, amelyekre az első és második pályázati körben a koncessziós szerződést nem írták alá. Ugyancsak meghirdetik azokra a településekre, amelyekre a 2. pályázati körben nem volt érvényes pályázat, illetve a 2. és 3. körben a településre nem volt pályázó. Pályázni lehet majd azon jogokra is, amelyeknél az 1. pályázati körben megkötött koncessziós szerződés megszűnt, mert a koncessziós szerződés aláírásától számított 6 hónapon belül a jogosult nem kezdte meg a tevékenységét, illetve a koncessziót gyakorló egyéni vállalkozó meghalt.

Szerző: Hőnyi Gyula

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet