A hazai piacot évente két alkalommal készített fogyasztói kutatás keretében elemzi az eisberg Hungary Kft., a piacelemzés alkalmával így alaposan feltérképezik a salátafogyasztók szokásait. Arra keresik a választ, hogy a megkérdezett életvitelének részét képezi-e a salátafogyasztás, valamint − amennyiben igen − vásárolja-e a konyhakész termékeket, avagy önmaga készíti el a kedvenc salátáit. Az eredmények azt mutatják, hogy a salátafogyasztás növekszik Magyarországon, és egyre inkább emelkedik azok száma, akik konyhakész termékeket választanak. A kutatás mutatja azt is, mennyire ismert az eisberg brand, illetve ha a fogyasztót a konyhakész salátákról kérdezik, akkor melyik céggel azonosítja ezt a leginkább − mondta dr. Rákóczi János, az eisberg Hungary Kft. értékesítési és marketingigazgatója. A márkaépítésbe fektetett erőfeszítések megtérülni látszanak, hiszen a márka ismertsége minden mérést követően folyamatosan emelkedik. Tehát a piaci trend azt mutatja, hogy a vásárló egyre inkább a kényelmi termékek felé fordul, amivel időt és energiát akar spórolni − tette hozzá a szakember. Az eisberg márka ismertségének bővülésével párhuzamosan bővül a kereskedelmi láncok saját márkás termékeinek fejlődése is, azaz a teljes kategória erősödése figyelhető meg.
A piac láthatóan szegmentálódik, a fogyasztói kutatások pedig arra a kérdésre is választ adnak, hogy milyen irányba haladjon tovább az eisberg. Ennek egyik eredménye a Puszta és a Betyár salátamixeink bevezetése volt, amely egy új termékkategóriát és új fogyasztói kört is jelentett: ezen mixek belépő lépcsők lettek a konyhakész salátatermékek világába, majd a termékeket kipróbálók a következő lépésként nyitottabbá váltak a magasabb minőségű és komplexebb salátakeverékek irányába − mondta Rákóczi János. Ezek a B brandbe tartozó újdonságok jól körülhatárolhatóak és nem veszélyeztetik az eisberg márka egyéb piacait. A cég jelenleg is az elmúlt években felépített szortiment további optimalizációján dolgozik, amelyet a visszajelzések alapján bővít.
Új szemléletet jelez viszont, hogy szélesíteni szeretné a termékek országos lefedettségét, hiszen komoly potenciál van a piac folyamatos nyitásában. Egyre bővül az egészségtudatos, nagyvárosi fogyasztói réteg. A hatékony disztribúció érdekében megállapodást kötöttek egy nagykereskedelmi céggel, amely több magyarországi régióban is releváns jelenléttel bír, így országos áruterítést és polcszervizt végez a Coop és Reál üzletláncok bizonyos egységeiben. De a CBA esetében is megoldást találtak arra, hogy a központi beszállítás mellett kiszolgálják az egyes üzletek igényeit is.
A vidéki piac a mennyiségi értékesítést tekintve jelentősen fejlődik és erősödik. Láthatóan komoly lehetőség rejlik ezen területeken, amelyre eddig talán kevesebb erőforrást fordítottak − emelte ki a szakember. Persze jelenleg még a főként nagyvárosi, magasabban iskolázott, egészségtudatos nők jelentik az eisberg termékek domináns fogyasztóit.
A társaság nagyon sok egészségfejlesztéssel kapcsolatos rendezvényt támogat, jó példa az eisberg Fitbalance Aréna vagy a Spar futás, de a tehetséges, ígéretes sportolók szponzorációját is fontos feladatnak tartják. Az idei év mindenesetre jól alakul. A kereskedelmi láncokkal folytatott hagyományosan jó kapcsolatok mellett az új partnerekkel történő közös munka is jól indult − emelte ki Rákóczi János. Az átgondolt termék- és szortimentfejlesztések, a megfelelő minőség biztosítása a lehető legjobb áron, az egyre szélesebb disztribúció, a tovább fejlődő exporttevékenység, a cég kommunikációs stratégiája és az erőteljes marketingkampányok idén várhatóan két számjegyű növekedést eredményeznek.
Szerző: (Napi Gazdaság)
