Több mint 15 százalékot zuhant a Qantas részvényeinek értéke miután az ausztrál légitársaság bejelentett egy ezerfős létszámleépítést és figyelmeztetést küldött a piacnak. A vállalat ebben arról számolt be, hogy észrevehetően romlottak a kereskedelmi feltételek, de utalt a szoros versenyre és a lassuló keresletre is. A BBC által idézett közleményből kiderül, hogy a légicég 271 millió amerikai dollár veszteséget vár a második félévre. A légitársaság tömérdek kihívással szembesült az utóbbi időben − vélekedett Alan Joyce. A vezérigazgató a fentieken kívül a rekordszintre emelkedő üzemanyagárakat és az igen erős ausztrál dollárt is megemlítette a nehézségeket ecsetelve. Úgy fogalmazott, hogy a helyzet azonnali beavatkozást kívánt meg, és a vállalat "mindenre hajlandó", hogy bebiztosítsa a Qantas-csoport jövőjét. A Reuters írása arra is kitért, hogy Alan Joyce sürgős beavatkozást kért a kormányzattól arra hivatkozva: riválisa igazságtalan előnyökhöz jutott vele szemben. A Virgin Australia pozícióját a beáramló külföldi tőke javította a Qantas rovására, amelynek esetében korlátozták az országhatárokon kívülről érkező tulajdonosok részesedését. Elemzők szerint az állami támogatás a korábban köztulajdonban állt vállalat esetében kézenfekvő megoldás lenne. Szóba jöhetne a részvényvásárlás vagy a veszteséget termelő nemzetközi részleg tulajdonának átvétele is.
Szerző: Farkas Zsuzsa
