BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Idén nem kell büdzsétervet benyújtania Budapestnek

2013. december 6. péntek, 00:00

Hátrányosan érintheti a budapesti városvezetést az a tavasszal megváltoztatott, a korábbi évek gyakorlatával ellenkező jogszabály, hogy idén már nem kötelező benyújtani a jövő évi költségvetési tervezetet. Látszólag ugyan így több idő marad a fő számok kalkulációjára, ugyanakkor kapkodás lehet a vége annak, ha a terv januárban vagy februárban kerül a képviselők elé. A végső verziót áprilisban kell megszavaztatni, így a vitákra, az érdemi hozzászólásokra kevesebb lehetőség és tér nyílik. A büdzsé főszámait egyelőre korai lenne megbecsülni, hiszen számos, 2013-ra tervezett, de be nem fejezett átnyúló beruházás folytatódik jövőre. Útfelújításra például 10 milliárdot szánt volna a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott 2013-as költségvetés, ebből azonban csak 1,5 milliárdnyi valósult meg ebben az évben. A fővárosi cégek osztalékkifizetését is egyelőre bizonytalanság övezi, legkésőbb tavasszal születhet erről döntés, valamint a vállalatok eredményessége is ekkor látható majd. Az azonban valószínű, hogy 2 milliárd forint folyhat be osztalékokból a 2014-es költségvetésbe. A főváros fő bevételi forrása, a 90 milliárd forintos iparűzési adó (ipa) is vélhetően szintén ennyi marad.

Szerző: Tóth Kata

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet