BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Alacsonyabb gázfogyasztással indult a tél

Kevesebb gáz fogyott Magyarországon az eddigi szezonban, bár a tavalyinál melegebb októbert egy hidegebb november követte. Közben az idei magyar gázexport Ukrajna felé már elérte az egymillió köbmétert.

2013. december 6. péntek, 00:00

Közel három százalékkal kevesebb gáz fogyott idén októberben a tavalyi azonos időszakhoz képest − közölte a Napi Gazdasággal az FGSZ Földgázszállító Zrt. A november azonban hidegebb volt a 2012-es 11. hónapnál, a fogyasztás azonban így is 5 százalékkal csökkent év/év alapon. Az FGSZ tíznapos előrejelzése szerint december elején nem vár a megszokottól jelentősen eltérő volumeneket. A zrt. adatai alapján szeptemberben 959,8 millió köbméter fogyott Magyarországon, októberben azonban már 1,1, novemberben pedig már 1,16 milliárd − ami a 207,6−211,5 milliós itthoni termelőktől átvett mennyiségen kívül 893,6, illetve 950,1 millió köbméter import forrásból állt össze.

Augusztus−novemberben a magyarországi gázexport összesen 785,2 millió köbmétert tett ki, legnagyobb részben Ukrajna, illetve Horvátország irányába: előbbi összesen 725,2 millió, utóbbi 59,8 millió köbmétert jelentett a négy hónap folyamán (a korábbi adatok szerint augusztus elejéig mintegy 310,5 millió köbméter földgáz érkezett Magyarország felől Ukrajnába, az év egészében ez a volumen összesen nagyjából egymilliárd köbméterre rúg). Az orosz energiafüggőségtől szabadulni igyekvő Ukrajna tavaly novemberben kezdett nyugati gázimportba, áprilistól Magyarországról is vásárolva gázt. Alekszej Miller, a Gazprom elnöke a napokban cáfolta azt az ukrán bejelentést, amely szerint Moszkva beleegyezett, hogy Ukrajna a jövő év első negyedében fizesse ki az idei év utolsó három hónapjában igényelt orosz földgáz árát. Jevhen Bakulin, az ukrán Naftogaz elnöke korábban azt közölte, hogy az idei év utolsó harmadában Ukrajna által igényelt orosz földgáz árát csak jövő tavasszal kell kifizetnie a cégnek − írta az MTI. A Vedomosztyi orosz napilap adatai szerint az ukrán állami cég az augusztusi orosz gázszállításért még mindig 765 millió dollárral (mintegy 170 milliárd forint) tartozik, a Naftogaz októberben 1,4 milliárd köbméter orosz földgázt kapott 540 millió dollár értékben. A novemberi-decemberi szállítási terveket még nem ismertették, azonban a tavalyi utolsó negyedévben a Gazprom 5,8 milliárd köbméter földgázt szállított Ukrajnának 2,47 milliárd dollár értékben.

Románia felé az első féléves 122 millió köbméteres kiszállítás a második félévben minimalizálódott, szeptemberben 28,3 ezer, októberben 114,8 ezer köbméter fizikai szállítás ment az országba Magyarország felől (a vezeték 2010-es átadásától máig 1,1 milliárd köbméter földgázt szállított az FGSZ Romániába, a virtuális visszaszállítás szolgáltatás keretei között pedig 2013. július 1-jétől 11 millió köbmétert Magyarországra). A két ország rendszer-üzemeltetője tárgyalásokat folytat az − egyelőre − kis mennyiségre vonatkozó fizikai visszaszállítás lehetőségének megteremtésére a fejlesztés első fázisaként, ezt a felek az idei év végére tudják megvalósítani, így óránként 10−50 ezer köbméter kapacitással indulhat meg a beszállítás Magyarország irányába a rendszerhasználók konkrét igényei alapján.

Magyar gázexport (2013, ezer köbméter)
Összesen Romániába Ukrajnába Horvátországba
augusztus 137 910,9 - 131 166,9 6 743,9
szeptember 247 254,0 28,3 238 183,9 9 041,8
október 234 155,9 114,8 221 864,2 12 176,9
november 165 845,2 - 134 021,5 31 823,7
Forrás: FGSZ

Szerző: Leszák Tamás

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet