Több mint 650 milliárd forint beruházást hajtott végre és 5500 új munkahelyet hozott létre az a 35 nagyvállalat, amellyel az elmúlt időszakban stratégiai megállapodást kötött a kormány − mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a Századvég Alapítvány, a Széll Kálmán Alapítvány és a Heti Válasz közös konferenciáján. A kabinet olyan cégekkel kötött megállapodást, amelyek legalább öt éve Magyarországon működnek, jelentősen hozzájárulnak az exporthoz, nyereségükből pedig legalább ötmilliárd forintot visszaforgatnak itteni beruházásokba, emellett ezer főnél több munkavállalót alkalmaznak, valamint legalább 10 százalékban magyarországi beszállítót vesznek igénybe. A 35 megállapodásból tíz járműipari vállalattal köttetett, amely ágazat összesen 120 ezer embert foglalkoztat, miközben termékei 99 százalékát exportálja, termelése pedig mintegy 15 milliárd eurót tesz ki. A második helyen az elektronikai szektor áll 100 ezer fős foglalkoztatotti létszámmal, itt hat vállalattal született megállapodás, miközben a leginnovatívabbnak számító gyógyszeripar zárja a sort, négy partnerrel.
A kormány célja, hogy évi 3-4 milliárd euró közvetlen külföldi működőtőke érkezzen Magyarországra. Az eddig aláírt 35 megállapodást hamarosan további 25 stratégiai egyezmény követi, amelyekről jelenleg is folynak a tárgyalások. A külföldi közvetlen működőtőke itthoni állománya idén 78,4 milliárd euróra nőtt, ami a GDP arányában a kelet-közép-európai régióban a legmagasabb, míg egy főre vetítve a második legnagyobb összeg Csehország után − tette hozzá Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára.
Szerző: Wiedemann Tamás
