Egyre több biztosító kapcsolódik be a szolgáltatás alapú egészségbiztosításba. A komoly áttörést az okozta, hogy 2012-től a vállalatok költségként elszámolhatják a befizetett egészségbiztosítási díjakat.
Az Union Biztosító egyike volt azoknak a biztosítóknak, amelyek 2006-ban részt vettek az egészségügyi kormányzattal folytatott, a több-biztosítós egészségbiztosítási rendszer kialakításáról szóló tárgyalásokon − emlékeztetett Bóna Katalin, a társaság életbiztosítási ügyvezető igazgatója. A társaság elsőként jelent meg 2008-ban a szolgáltatás alapú önkéntes egészségbiztosítási piacon, 2012-től pedig − érthetően − a munkáltatóknak is kínált csoportos konstrukcióval is bővült a portfólió. Az Uniqa 2011 őszén vezette be MediQa nevű, minőségi egészségügyi ellátást nyújtó betegségbiztosítását, amelynek csoportos változatával jelent meg a piacon.
A Generali március elején indította egyéni és munkáltatói Egészségprogramját, amelyek segítségével elkerülhetővé válnak a várólisták és a hálapénz, ráadásul preventív szűrőprogramokon is részt vehetnek az ügyfelek. Paál Zoltán vezérigazgató-helyettes szerint a három csomagban kínált termékek révén havi 5−10 ezer forint közötti összegért már elérhető az alapcsomag járóbeteg-ellátással, labor- és diagnosztikai vizsgálatokkal, 8−16 ezerért pedig a biztosítás a terhesgondozást, házivizitet, betegszállítást és ambuláns műtéteket is fedezi. Az extra csomagjuk VIP szintű kórházi fekvőbeteg-ellátást is tartalmaz. Valamennyi szerződőnek jár a személyre szabott preventív szűrőprogram, és a biztosítottak betegség esetén korlátlanul juthatnak egészségügyi ellátáshoz az ország egész területén.
Egyre többen indulnak
Az AXA Biztosító az idei második negyedévben dolgozta ki saját, szolgáltatás alapú egészségbiztosítási termékkoncepcióját. Kósa Zoltán vezérigazgató szerint az életbiztosításhoz − amely az AXA számára stratégiai terület a világ számos országában, így hazánkban is − nagyon jól kapcsolódik az egészségbiztosítási tevékenység. A társaság már korábban \"rákészült\" a piacnyitásra, ennek jegyében adott meg minden támogatást ahhoz, hogy az AXA Egészségpénztár − jelentős mértékben a vállalati ügyfélszegmensben növekedve − az egészségpénztári piac három legnagyobb szereplője közé fejlődhessen.
A Groupama Garancia Biztosító a tervek szerint az ősz folyamán jelenik meg szolgáltatás alapú egészségbiztosítási termékkel a piacon, s hasonlóan az év vége felé várható a Signal piacra lépése.
Az Aegonnak jelenleg nincs \"szolgáltatásfinanszírozó\" terméke, amit a társaság azzal indokolt, hogy az egészségügyi ellátók által jelenleg nyújtott szolgáltatási spektrum, színvonal, területi elérhetőség erősen korlátozza az üzleti biztosítók mozgásterét, hogy olyan terméket fejlesszenek, kínáljanak, melynél a biztosítótól megszokott, illetve elvárt szolgáltatási színvonalat, megbízhatóságot nyújtja úgy, hogy valójában a szolgáltatást közvetlenül nem képesek kontrollálni. Az ING ezt a problémát már korábban megoldotta: a biztosító több mint egy évtizede működteti saját kórházi hotelszolgáltatását, amelyet a MÁV Kórházban nyitottak meg, ám most már a Honvédkórházban van lehetőség arra, hogy a kórházi fekvőbeteg-ellátást igénylő ügyfeleik igényesen kialakított környezetben, betegcentrikus, empatikus ápolás mellett gyógyuljanak a biztosító által üzemeltetett Vitalitás Osztályon. Kótiné Somfai Ágnes, az ING marketing- és kommunikációs igazgatója emellett a társaság Esszencia Egészségmegőrző Programját ajánlja, amelynek keretében az ügyfél a szükséges egészségügyi ellátásokhoz gyorsan, előre egyeztetett időpontban, várólisták nélkül juthat hozzá, és − a választott csomagtól függően − fedezetet kaphat a legtöbb járóbeteg-ellátási szakterületre, nagy értékű diagnosztikára (pl. CT, MRI), ambuláns sebészetre, egynapos sebészetre, betegszállításra és VIP szintű fekvőbeteg-ellátásra. A program súlyt helyez a megelőzésre is, így évente egyszer lehetőséget biztosít szűrővizsgálat igénybevételére.
Van-e érdemi kereslet?
A K&H jelenleg nem kínál szolgáltatás alapú egészségbiztosítást, s Kuruc Péter, a társaság élet- és bankbiztosítási üzletágvezetője az idén nem vár robbanásszerű növekedést az egészségbiztosítások területén, ugyanakkor középtávon jelentős növekedési potenciállal számol ebben a szegmensben. A jelenlegi gazdasági helyzetben a magánszemélyek fizetőképes rétege meglehetősen szűk, és a kedvező adóváltozások ellenére a munkáltatók nagy része sincs abban a helyzetben, hogy növelje a béren kívüli juttatásokat − vélekedik a szakember.
Kósa Zoltán szerint ugyan a magánszemélyek körében igaz, hogy főként a prémium szegmens rendelkezik ma egészségbiztosítással, a vállalati szektorban az adórendszeren keresztüli ösztönzés pont abba az irányba hat, hogy az egészségbiztosítás \"eljusson\" a munkavállalók szélesebb köreihez. Persze − jegyzi meg a szakember − az is igaz, hogy a vállalatok differenciálnak az igénybe vehető szolgáltatások tekintetében: a valamennyi munkatársnak biztosítandó szűrővizsgálatokon, járóbeteg-ellátásokon túl a felső vezetők számára bővebb körű, esetenként járó- és fekvőbeteg-ellátásra vonatkozó szolgáltatásfinanszírozást várnak el a biztosítóktól.
Juhos András, az Uniqa Biztosító személybiztosításokért felelős igazgatósági tagja szerint amíg tavaly főként magánszemélyek keresték a terméket, az idei évben − az adóváltozások hatására − a cégek is megjelentek az érdeklődők között. Hasonló tapasztalatokról számoltak be az ING-nél is. Bóna Katalin az érdeklődő vállalatok szegmentálását jelenleg korainak érzi, ám szerinte a konstrukció mind szolgáltatási oldalról, mind pedig árazását tekintve tökéletesen alkalmas kis- és középvállalatok, valamint multinacionális cégek igényeinek kielégítésére is, hiszen a termékcsomagon belül rugalmas lehetősége nyílik a munkáltatónak arra, hogy akár differenciáljon az egyes munkavállalói szintek között, akár minden munkavállalóra ugyanazt a csomagot vásárolja meg.
A cafeteriaprogramok jelenthetik a fő húzóerőt
Kissé másképp látja a piacot Paál Zoltán. Szerinte év közben jellemzően magánszemélyek keresik az egészségbiztosítást, a cégek körében inkább év vége felé lesz népszerűbb a termék, amikor a cafeteriacsomagokat állítják össze, de az már most is látszik a szakember szerint, hogy várakozáson felüli az érdeklődés a termék iránt. Fontos új piacot jelez, hogy igen sokan keresik meg a Generalit a kis- és közepes vállalkozások tulajdonosai közül is, akik a kedvező adókörnyezetet kihasználva munkatársaikra és magukra is megköthetik a biztosítást.
Paál szerint a magánszemélyek közül sem csak a prémium szegmens keresi a szolgáltatásfinanszírozó egészségügyi terméket, hanem a középosztály is. Egyetért ezzel Kótiné Somfai Ágnes is, aki szerint a cafeteriának köszönhetően már a fiatalok körében is egyre többen választják a szolgáltatást, mivel számukra is egyre fontosabb, hogy maguknak és családjuknak kiszámítható módon, kényelmes, modern egészségügyi ellátást tudjanak biztosítani.
