Béres József
Gyógyszeripar és -kereskedelem
Becsült vagyon: 27,3 milliárd
Multinacionális környezetben a világ vezető gyógyszergyáraival verseng Magyarország egyik legnagyobb magyar tulajdonú cégcsoportja, a Béres Zrt. Ahhoz, hogy a családi irányítású és családi tulajdonban lévő cég talpon maradjon, folyamatos innovációra, termékfejlesztésre van szükség, továbbá arra, hogy a holdingszerűen működő vállalatkomplexum megőrizze erős pozícióját mind a hazai, mind azokon az exportpiacokon, ahol stratégiailag már "megágyazott" magának a menedzsment, és évek óta kiemelt szereplőként vesznek részt az ágazat alakításában. A Béres elsősorban Ukrajnában és Romániában vívott ki magának jelentős pozíciót.
Az elmúlt évhez hasonlóan ezért az ideit is minden bizonnyal − egyebek közt − a hitelesség fenntartásának szenteli a vállalatvezetés. A hitelesség megalapozását elsősorban a fogyasztói elvárásokat, igényeket magas szinten kielégítő termékek jelentik, a hitelesség fenntartásához viszont már intenzív kommunikációra is szükség van, amelyen keresztül mind a nyilvánosság, mind a piac számára ismertté válhat a társaság − mondta korábban ifj. Béres József, a holding első számú vezetője.
A 13 évig a Magyar Tudományos Akadémia Központi Kémiai Kutatóintézetében dolgozó, ott doktori és kandidátusi fokozatot szerző vegyész-üzletember sohasem gondolta, hogy Magyarország egyik legsikeresebb üzletemberévé avanzsál. Különösen nem gondolt erre még akkor, amikor 1989-ben édesapja, idősebb Béres József létrehozta a Béres Rt.-t és elkezdte forgalmazni legendás találmányát, a Béres Cseppet.
Fia és ifj. Béres József felesége mostanra valamivel kevesebb mint 70 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a Béres Csoport anyavállalatában, a Béres Befektetési Zrt.-ben. A Béres Csoport 2002-ben − egy merész döntéssel jelentős szerepet vállalva a Hungaropharma Gyógyszer-kereskedelmi Zrt. magánosításában − 30 százaléknyi részesedéshez jutott. Ez alapozta meg, hogy a Béres Gyógyszergyár Zrt. mostanra az egészségvédő piac csaknem felét uralhatja idehaza. A cégcsoport portfólióját színesíti a Béres Egészségpénztár Kft. − amely a gazdasági világválság kellős közepén, 2009-ben például 9,7 milliárd forint nettó árbevételt produkált −, valamint a 45 hektáros Béres Szőlőbirtok és Pincészet Tokaj-Hegyalján, Erdőbényén.
| 2002 |
| 8 milliárd forint |
| 2003 |
| 10 milliárd forint |
| 2004 |
| 10 milliárd forint |
| 2005 |
| 12 milliárd forint |
| 2006 |
| 16 milliárd forint |
| 2007 |
| 21,5 milliárd forint |
| 2008 |
| 23 milliárd forint |
| 2009 |
| 20 milliárd forint |
| 2010 |
| 22,5 milliárd forint |
| 2011 |
| 25 milliárd forint |
