A Raiffeisen Bank 97,5 milliárd forintos adózott veszteséggel zárta az elmúlt évet, a gazdasági helyzet romlását jelzi, hogy a pénzintézet működési bevételei is 11 százalékkal estek vissza 2011-ben − mondta Heinz Wiedner vezérigazgató tegnapi sajtótájékoztatóján. A bank tavaly 133 milliárd forint céltartalék képzésére kényszerült, szemben a 2010-es 51 milliárd forinttal. Végtörlesztési vesztesége 31-32 milliárd forint volt, ám látható, hogy ezen túl is kétszeresére nőttek a banki céltartalékok, mivel a nem teljesítő hitelek 2010-es 19 százalékos aránya az ügyfélhitelek 21 százalékára növekedett. A fedezettségi mutató 52 százalékról az intézkedések nyomán 61 százalékra javult.
A számokat nem tudta ellensúlyozni a működési költségek 5 százalékos csökkenése, és az sem, hogy a válság kezdete óta − a fiókbezárásokkal és az ezer főt érintő, több hullámban végrehajtott elbocsátásokkal − 27 százalékkal tudta a bank lejjebb vinni a költségeit. A várható veszteség miatt végrehajtott 350 millió eurós tőkeemelésnek köszönhetően a Raiffeisen tőkemegfelelési mutatója 11,16 százalékra nőtt.
