BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A Btel belép a sat-tévé-piacra

2011. május 31. kedd, 00:00

Júniustól műholdas (SAT) televíziós szolgáltatást indít a  Business Telecom Kft. (BTel) − jelentette be a cég. Ezzel a kecskeméti székhelyű társaság azon kevés alternatív távközlési szolgáltató közé tartozik, amelynek csomagjában ez a szolgáltatás elérhető − jelenleg a piacot országosan a három nagy szereplő uralja: a Digi, a T-Home és a UPC, velük kíván tehát versenybe szállni a BTel. Feltehetően nemcsak ez volt a társaság célja, hanem sokkal inkább az, hogy ma már jószerével csak csomagban lehet szolgáltatásokat értékesíteni, s ehhez kellett a vezetékes hang és szélessávú internet mellé a televíziós termék. A cég idén tízezret meghaladó új előfizetővel számol − mondta Takács Krisztián, a BTel ügyvezető igazgatója. A BTel új szolgáltatását egyéves felkészülési időszakot követően mintegy 300 millió forintos beruházás keretében indítja el. A BTel részben partneri együttműködésben nyújtja szolgáltatásait, de emellett saját mikrohullámú adatátviteli hálózatot épített, melyet folyamatosan  bővít. A 2006-ban alapított társaság ötven főt foglalkoztat, árbevétele 2010-ben 1,1 milliárd forint volt.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet