A MÁV Zrt. tulajdonában, illetve vagyonkezelésében országosan körülbelül 14 ezer épület van, az ezek karbantartására, felújítására rendelkezésre álló források azonban az állaghoz és az állapotokhoz képest nagyon alacsonyak − tudta meg a Napi Gazdaság a vasúttársaságtól. Azt azonban nem árulta el a vállalat, hogy ez évente mekkora összeget jelent. A rendelkezésre álló források nagyobb részét zavar- és hibaelhárításra fordítja a társaság. A keretet azáltal is próbálja gyarapítani a MÁV, hogy bérbe ad bizonyos, nem használt ingatlanrészeket. Budapest és a megyeszékhelyek pályaudvarain található helyiségeket pályázat útján hasznosítja a társaság, a bérleti szerződéseinek többsége határozatlan időre szól, legfeljebb 90 napos felmondási idővel. Arra azonban nem kaptunk konkrét választ, hogy mekkora összeg folyik be a bérlemények után. A vállalat szerint a budapesti nagy pályaudvarok a legkeresettebbek, így itt alkalmazzák a legmagasabb fajlagos bérleti díjakat. A megyeszékhelyeken azonban jelentősen visszaesett a kereslet és a díjak is. A MÁV szerint utasforgalmi területen nem köthető bérleti szerződés közerkölcsöt sértő tevékenységre (többek közt szexshopra), illetve pénznyerő automaták üzemeltetésére sem.
Ilyenek azért mégis akadnak, a társaság magyarázata szerint a Nyugati pályaudvaron egy korábbi bérlő által albérletbe adott helyiségben működik szexshop. A vasúttársaság a bérlő szerződését felmondta ugyan, az albérlő azonban önként nem ürítette ki a helyiségeket. A vállalat pert kezdeményezett, az ügy jelenleg végrehajtási szakaszban van. Pénznyerő automaták az 1993-ban a Resti Zrt.-nek haszonélvezetbe adott helyiségekben találhatók, ezekre nincs ráhatása a MÁV-nak. Az állapotok megváltoztatásához a felújítások mellett a bérleti szerződések felmondása, egy \"bérleti mix\" kialakítása és az ennek megfelelő bérlők szükségesek. A MÁV és a Resti közötti szerződés lejártáig a változtatásra komoly lehetőség nem mutatkozik.
