Egyelőre nincs megállapodás a Budapesti Liszt Ferenc Repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt. és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) között a reptéri drosztok használatáról. Ha ezt nem hozzák tető alá május 26-ig, a reptéri taxiszolgáltatást elnyerő Főtaxi mellett (egyes szabályértelmezések szerint) más társaságok is beállhatnak a BA drosztjaira.
Egyelőre nem látszik, mi a cél. Vagy megköti a két fél a megállapodás és minden marad a régiben, vagy nem, és liberalizálják a szolgáltatást.
A piaci elemzők szerint ez utóbbit oly módon lehetne megvalósítani, hogy a taxisok évi − információink szerint − 25 ezer forintos droszthasználati díját felemelnék, s ezzel mindenki jogot szerezne a behajtásra. A BA bízik a helyzet rendezésében, Hardy Mihály kommunikációs igazgató lapunknak elmondta, a cég részéről nem lenne akadálya a szerződés aláírásának, hiszen az megfelelően előkészített. A BA vezetése tavaly november óta tárgyal erről az illetékesekkel. A BA célja, hogy az utasok megfelelő szolgáltatást kapjanak megfelelő áron. Ha viszont nem születik megállapodás, akkor Hardy szerint visszaköszönhetnek azok az idők, amikor az utasokat zaklatták, átverték és megkárosították. A reptér üzemeltetője a Napi Gazdaságnak azt is hangsúlyozta, hogy elégedettek a Főtaxi szolgáltatásával, az ugyanis megfelelően működik, s az utasoktól sem érkeztek panaszok.
