Azt követően, hogy néhány évvel ezelőtt felújították az M2-es metró állomásait, peronjait, most a M3-as metró rekonstrukciójának előkészítésén dolgozik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az előkészítendő beruházás része lesz a vonal korszerűsítésén kívül a kéreg alatti állomások akadálymentesítése, a mélyépítésű állomások esetében (a Nyugati és a Klinikák között) pedig állomásonként megnézik a liftek beépítésének lehetőségét. A BKK a vonal meghosszabbítását is vizsgálja Káposztásmegyerig. Ez szerepelt a nagyjából 30 évvel ezelőtt eredeti tervekben is.
A járművek esetében több lehetőséget vesznek szemügyre: egyrészt a járműpark rekonstrukcióját, másrészt részleges, harmadrészt teljes cseréjét. Mivel az M3-as metró járművei még nem érték el a selejtezési életkort, az értéknövelő felújítás jó megoldás lehet, ha a megtérülési számítások ezt kedvezőbbnek hozzák ki, mint új vonatok beszerzését. A részleges cserét az indokolhatja, hogy a vonal járművei nem egyidősek és nem is egy típushoz tartoznak. A régi − EV3 típusú − vonatok cseréje indokolt lehet akkor is, ha a 81-717-es sorozatú (fekete orrú) vonatok tovább üzemelnek.
A beruházás költségigényét csak az előkészítés során lehet majd meghatározni. Az azonban biztos, hogy a járműpark felújításának és cseréjének forrásigénye 30 és 60 milliárd forint közötti lesz (függően a felújítás és új beszerzés arányától). Az infrastruktúra felújítási költsége a 2-es vonal felújításának költsége alapján szintén tízmilliárdos nagyságrendűre tehető. Az előkészítési projektek célja, hogy a beruházások indításáról a főváros az új vonalaknál a pontos tulajdonviszonyok, műszaki tartalom, költségterv alapján dönthessen majd.
Bár az esetleges fejlesztés még odébb van, az új Széchenyi tervben van mód úgynevezett előkészítési projektek benyújtására, melyek a 2014−2020 közötti uniós finanszírozási időszak nagyprojektjeinek előkészítésére vehetők igénybe. A BKK szerint a budapesti kötött pályás fejlesztések előkészítését meg kell kezdeni, mivel a rendelkezésre álló 2-3 év szükséges ahhoz, hogy a 2014 után megnyíló új forrásokat Budapest felkészülten, előkészített projektekkel tudja lehívni, és ne járjon úgy, mint 2007-ben, amikor előkészített projekt híján nem volt képes új projekteket indítani.
