A Japánban történt természeti katasztrófa az esemény után több héttel sem okoz fennakadást a magyarországi cégek többségénél, a Magyar Suzuki Zrt.-nél azonban néhány hétre az egy műszakos termelésre állnak át. Ruska Viktória, a társaság kommunikációs vezetője a Napi Gazdaságnak elmondta, a lépést indoka, hogy a készleten lévő alkatrészek kitartsanak az utánpótlás megoldásáig. Egyelőre \"három hétig látunk előre\" − fogalmazott Ruska, aki szerint a két műszakos termelés mielőbbi újraindítását indokolja a gyártásbeli kiesés elkerülése, illetve szavai szerint \"töretlenek a megrendelések\". Az alkatrész-utánpótlásra megoldást jelenthet, hogy az eredetileg Japánból érkezőket a globális piacon − például valamely japán cég leányvállalatától − szerzik be, vagy más módon helyettesítik. Az Audi Hungaria Motor Kft. a motorokba és a járművekbe is épít néhány japán alkatrészt. A termelés Győrben jelenleg zavartalan, a vállalat biztosítja a szükséges alkatrészeket. Az alkatrészellátást a cég logisztikai szakértői folyamatosan figyelik és gondoskodnak arról, hogy az üzemmenet zavartalan legyen − mondta lapunknak Czechmeister Mónika, a társaság kommunikációs vezetője. Az Opel szentgotthárdi gyárát egyelőre nem érinti olyan mértékben a japán katasztrófa, hogy annak a termelésükre számottevő hatása lenne. Néhány kis darabszámú alkatrészt érintettek a történtek, de eddig termelésátütemezéssel meg tudták oldani a feladatokat − tudtuk meg Légrádi Edittől, a General Motors Powertrain Magyarország Kft. szóvivőjétől.
A tengelykapcsoló-összeszereléssel foglalkozó, szintén tatabányai Euro Exedy Kft.-nél sincs fennakadás a termelésben. Az alkatrészeket a vállalkozás anyacége szerzi be, amely a legtöbbet gyártja is, a társaság központja Oszakában található, távol a tragédia helyszínétől, fennakadásra később sem számítanak. Az autóüveget Tatabányán gyártó AGC Autóipari Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, Papp Zoltán lapunknak elmondta, náluk sincs fennakadás a beszállításban, Japánból két alkatrész érkezik a céghez. A társaság termékeit 19 gépkocsimárkába szerelik, e cégek sem jelezték az igény csökkenését − tette hozzá az ügyvezető, kiemelve, hogy októberben várhatóan a mennyiség szempontjából rekordot dönt a cég. Papp szerint azonban néhány speciális, a gyártógépekhez szükséges alkatrész szállításában mintegy két hónapos csúszás várható, emiatt a nyári karbantartási tervet meg kellett változtatni.
