Már több mint ezer dolgozója van a kecskeméti Mercedes-Benz gyárnak. Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója tegnap elmondta, 2010 végén kereken 700 dolgozót számlált a gyár, a most következő nyolc hónapban pedig további ezer munkatárssal bővül a csapat. Eddig minden pozícióra megfelelő szakembereket tudtunk alkalmazni − emelte ki az ügyvezető.
Ebben az évben elsősorban a gyártás területére keresnek embereket, akiket elsősorban Kecskemét tágabb környezetéből toboroznak. A gyár dolgozóinak megfelelő továbbképzéséhez saját oktatási központ áll rendelkezésre, ugyanakkor sokan vesznek részt oktatáson a németországi Mercedes-Benz gyárakban is. A későbbiekre nézve is biztosítva látszik a megfelelő szakember-utánpótlás: a kecskeméti főiskolával kötött stratégiai együttműködés, valamint a kecskeméti önkormányzat, a Bács-Kiskun megyei ipari és kereskedelmi kamara és tíz helyi cég között kötött megállapodás a duális szakképzés bevezetésére mind ennek a célnak az elérését hivatottak segíteni.
A gyártócsarnok műszaki felszerelésének befejezése után − az első üzemekben már májustól − indul azok próbaüzeme. Júliusig befejeződnek ezek a tesztek, és szeptembertől a gyártási folyamat különböző fázisainak tesztelése következik. Ezek során az első tesztautók is elkészülnek, és a gyártás egész rendszerét a márkának megfelelő csúcsminőséghez optimalizálják.
