Több társaság is érdeklődik a Zalai Hírlapot, a Vas Népét, a Naplót, Fejér Megyei Hírlapot és a Dunaújvárosi Hírlapot megjelentető Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. (PLT) iránt, amelynek tulajdonosa Németország és Európa legnagyobb regionális médiavállalkozása, a Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) - tudta meg a Napi Gazdaság. Információink szerint az érdeklődők között van egy osztrák pénzügyi befektető mellett a több kelet-magyarországi lapot megjelentető, osztrák tulajdonban lévő Inform Média Kft. is, amelynek ügyvezető igazgatója, Szabó Miklós megkeresésünkre úgy reagált, hogy \"cégünk nem kívánja kommentálni információját\". Úgy tudjuk, a Borsot megjelentető Híd Rádió Zrt. is az aspiránsok között van, ám a cég vezérigazgatója, Pallagi Ferenc sem nyilatkozott. A tranzakció valóságtartalmáról a másik oldal képviselőitől sem tudtunk meg semmit.
A naponta 630 ezer olvasóhoz eljutó több mint kétszázezer \"Pannon Lap\" 90 százalékát előfizetésben értékesítik. Kázmér Judittól, a társaság stratégiai igazgatójától megtudtuk, márciusban az előfizetések száma a februárihoz képest néhány százalékot növekedett, s a cég pénzügyi eredményei is jobban alakultak a tervezettnél az első negyedévben. A hirdetési árbevétel viszont némileg elmaradt a várttól, ezt részben a meglévő termékek továbbfejlesztésével és újak megjelentetésével igyekeznek kompenzálni. Az igazgató szerint a nehéz gazdasági környezetben a piac összement.
A PLT a nyomtatott és internetes kiadványai mellett saját terjesztői hálózattal rendelkezik, jelenleg közel 1500 kézbesítő végzi a napilapok és egyéb kiadványok terjesztését. Termékeik a társaság saját nyomdájában készülnek. A WAZ érdekeltségébe tartozik a HVG is. Ha megfelelő vevőt találnának a lapra, ezt is értékesítenék, úgy tudjuk azonban, ez még nincs a PLT-hez hasonló előrehaladott állapotban, de ezen információnkat sem erősítették meg a lapcsoportnál.
| 2009. I. félév | 2009. II. félév | 2010. I. félév | 2010. II. félév | ||
| Dunaújvárosi Hírlap | 7 450 | 7 128 | 6 952 | 6 695 | |
| Fejér Megyei Hírlap | 41 235 | 39 569 | 37 936 | 36 787 | |
| Napló | 44 534 | 42 957 | 41 473 | 40 297 | |
| Vas Népe | 52 512 | 51 185 | 49 747 | 48 383 | |
| Zalai Hírlap | 51 800 | 50 424 | 48 798 | 47 578 |
Forrás: Matesz
