A kormány március 25-i határozatában úgy döntött, hogy tízmilliárd forintot a 4-es metróra szánt pénzből átcsoportosít a BKV Zrt.-nek a a fővárosi közösségi közlekedés működésének biztosítása érdekében. Ennek kapcsán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) lapunknak elmondta: a BKV üzleti tervében szereplő bevételről van szó, amelyet a budapesti tömegközlekedés fenntartására fordít a cég. A kormány a 4-es metró második szakaszára szánt idei kiadásokból vonta el a pénzt, így a lépés a jelenleg épülő, az ütemterv szerint 2013 közepén befejeződő első szakasz megvalósítását nem érinti. Arra a kérdésre pedig, hogy mikor és miből épülhet majd tovább a metró, illetve vezet majd (a Bosnyák tér, a nyugati városkapu, netán Újpalota felé), a BKK-tól azt a választ kaptuk, hogy jelenleg is folyamatban van a tervek felülvizsgálata, melynek eredményeként mondható majd ki, hogy melyik irányban, milyen szakaszolással és üzemmódban folytatható az építkezés. Az is kérdés volt, hogy mi történik, ha túllépik a 2015-ös határidőt, vissza kell-e fizetni az uniós támogatást. Az EU-forrás az első szakaszra vonatkozik, ennek el kell készülnie a 2015-ös uniós pénzügyi zárásig, annak érdekében, hogy ne vesszen el a támogatásból - a jelenleg tervezett véghatáridő 2013 közepe. A metrókocsiügy megoldása ugyan nehéz örökség és jelentős feladatot jelent, de az első szakasz befejezését 2015 végéig egyelőre ez nem veszélyezteti. A második szakaszra uniós támogatást nem lehet igénybe venni és egy uniós támogatást sem kapott ez a szakasz, tehát a kérdés a második szakasz szempontjából nem releváns.
