A héten dönthet a főváros az elektronikus jegyrendszer bevezetéséről, a javaslat szerepel a szerdai közgyűlés napirendjén. A projekt lebonyolításával a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) bíznák meg. Az elektronikus díjfizető rendszertől elvárják, hogy használatarányos díjfizetést tegyen lehetővé, s lehessen vele például parkolási, behajtási vagy akár kerékpár-használati díjat is kiegyenlíteni.
Azt is elvárják a rendszertől, hogy kizárja a bliccelőket, a rendszernek ugyanis ki kell majd szűrnie az érvénytelen kártyakezelést. Az is kritérium, hogy a díjfizetésre használt összeget döntően elektronikus úton, neten vagy akár atm-ből tölhessék fel a használók. Mindezek mellett az utasok utazási szokásairól, az egyes járatok kihasználtságáról és a járatokon jelentkező menetdíjbevételről is pontos adatokat szolgáltatna a rendszer.
A megvalósítandó rendszer megtérülését a jegy- és bérletforgalmazási költségek csökkenésétől, a jogtalan utazások visszaszorulása miatt a menetdíjbevételek növekedésétől és − az utazási szokások naprakész ismerete alapján − a közösségi közlekedési hálózat optimalizálásából adódó üzemeltetésiköltség-csökkenéstől várják. A jelenlegi rendszer azért is csereérett, mert az az utasoknak drága, hisz nem lehet például két állomás közötti szakaszra jegyet váltani, rugalmatlan, kényelmetlen, mert jegyet, bérletet csak pénztárakban vagy automatákban lehet venni. Ráadásul a szolgáltató számára sem hatékony az értékesítés. Az elmúlt években a BKV és a főváros több kísérletet tett az elektronikus jegyrendszer bevezetésére, de a jelentős költségigény miatt ez kudarcot vallott.
