Két nagy vasúti beruházás is elkezdődhet, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. ugyanis eredményt hirdetett a Budapest-Kelenföld-Tárnok vasútvonal építési munkáinak elvégzésére, valamint a Záhony térségében a vasúti infrastruktúra (széles nyomtávú hálózat) fejlesztésének második ütemére kiírt közbeszerzési pályázaton. A NIF tájékoztatása szerint az előbbi beruházást a DSE konzorcium nyerte (vezetője a Doprastav a.s., tagjai a Subterra a.s. és az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft.). A kivitelezési munka szerződéses összege nettó 31 milliárd forint. A fejlesztés során több állomást, például a Kelenföldi pályaudvart is átépítik, kapcsolódva a 4-es metró felszíni állomási munkáihoz. Az említett szakaszon egy új, második vágány is készül, valamint új villamos felső vezetéket is építenek, illetve a régit felújítják. A 22 kilométeres vonalszakasz építésének várható befejezése 2013. december.
Záhony térségében a vasúti infrastruktúra (széles nyomtávú hálózat) fejlesztésének II. ütemét az Eurokapu-2011 Konzorcium nyerte (a konzorcium vezető tagja a Swietelsky Vasúttechnika Kft., tagjai a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. és a Szentesi Vasútépítő Kft.). A kivitelezési munka szerződéses összege nettó 14,6 milliárd forint. A felújítási munkálatok első üteme tavaly decemberben fejeződött be, a mostani várhatóan év végére lesz kész. A beruházások az Európai Unió támogatásával valósulnak meg, a Közlekedés Operatív Program keretében.
