BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Tovább csökkent az infláció

Februárban a januári 4,7 százalékkal szemben mindössze 4,5 százalékkal emelkedett éves szinten a fogyasztói árszínvonal. A ruházati és a tartós fogyasztási cikkek is olcsóbbak lettek havi összehasonlításban.

2003. március 11. kedd, 23:59

Februárban az egyhavi átlagos áremelkedés 0,8 százalékos volt, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig 4,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. Az idén az első két hónapban így átlagosan 4,6 százalékos volt a drágulás - közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adatok némiképp meglepték a piacot, a lapunk által készített piaci előrejelzés 0,9 százalékos havi és 4,7 százalékos éves rátát valószínűsített. Szintén jó hír, hogy a maginfláció 5,3 százalékról 4,9 százalékra csökkent egy hónap alatt.
A kedvező adathoz nagymértékben hozzájárult, hogy ezúttal két árufőcsoport esetében is áresést jegyzett fel havi szinten a KSH. A ruhaneműkért 2,6 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint januárban, a jellemzően importból származó tartós fogyasztási cikkek ára pedig 0,4 százalékkal esett. Kovács György, a Budapest Economics közgazdásza szerint az adatok arra utalnak, hogy az árfolyamhatás továbbra is a dezinfláció egyik fontos hajtóereje. A tartós fogyasztási cikkek árcsökkenésében feltehetően szerepet játszott a kiskereskedelmi verseny éleződése is - véli Török Zoltán, a Raiffeisen Értékpapír elemzője. A háztartási energia csupán 0,4 százalékkal drágult, ami arra ural, hogy az áram árának növelése a számlázás miatt csak márciusban jelenik meg a statisztikában.
Havi szinten a legdinamikusabb drágulást a csaknem 15 százalékos árdinamikát mutató friss zöldségeket is tartalmazó élelmiszerek, illetve a szeszes italok és dohányáruk mutatták. Az egyéb cikkek és üzemanyagok árufőcsoporton belül - a várakozásoknak megfelelően - a gyógyszer-, illetve az üzemanyagárak emelkedtek a leginkább. Az év első két hónapjának adataiból kitűnik, hogy a regulált árak emelkedése az idén 0,6 százalékponttal meghaladta a tavalyit - mutatott rá Kovács.
A makroelemzők szerint júniusig a jelenlegi szint körüli inflációs rátákra lehet számítani, azt követően azonban - elsősorban a bázishatásnak és a májusi gázáremelésnek tulajdoníthatóan - 5,5 százalékig is felkúszhat az index. A szakértők nagy része nem bízik abban, hogy teljesül a jegybank idei, legfeljebb 4,5 százalékos inflációt lehetővé tevő célkitűzése, és amennyiben a jelenlegi monetáris kondíciók fennmaradnak, úgy az MNB számításai szerint is ennél magasabb lesz a ráta. Az optimistábbak közé tartozik Kovács, aki szerint van esély a 4,5 százalékos cél elérésére.

Kolozsi Pál
Kolozsi Pál

Ez is érdekelhet