A NAPI Gazdaság által megkérdezett hat makroelemző átlagosan 590 millió euróra teszi a folyó fizetési mérleg tavaly decemberi hiányát - az adatot holnap teszik közzé -, ezzel 3,74 milliárd euróra emelkedhetett a 2002-es éves deficit. A hiány 2000-ben 1,43 milliárd eurót, 2001-ben pedig csak 1,24 milliárdot tett ki.
A jegybank legutóbbi inflációs jelentése 2002. decemberre az utóbbi évek legmagasabb, mintegy 650 millió eurós folyó hiányát jelezte előre, az év egészére pedig 3,8 milliárd eurós deficitet valószínűsített. Az inflációs jelentés szerint a korábban előre jelzettnél nagyobb külső egyensúlyromlást az államháztartás finanszírozási igényének növekedése okozta. Az elemzők decemberi prognózisai viszonylag szűk sávban, 470 és 650 millió euró között szóródtak, azaz közülük még a leginkább optimista is csaknem 150 millió euróval magasabb hiányt vár annál, mint amit 2001 utolsó hónapjában regisztráltak.
A szakértők szerint a folyó deficit mintegy kétharmada az árusoron halmozódott fel, a szolgáltatások egyenlege pedig nullszaldó közeli volt. A korábbi években decemberben jelentős profitrepatriálást regisztráltak, az idén azonban viszonylag mérsékelt, legfeljebb 200 millió eurós nyereség-hazautalást valószínűsítenek az előrejelzések.
A jegybank a fizetésimérleg-statisztika módszertanának két lépcsőben történő módosítása keretében kedden már nemcsak a fizetési forgalmon alapuló, hanem a vámstatisztikát figyelembe vevő külkereskedelmi adatokat is közli. Tavaly az év első tizenegy hónapjában a vámstatisztikai mérleg 2,911 milliárd, a jegybank által eddig használt, a tényleges fizetéseket tükröző jelentés pedig 2,860 milliárd eurós deficitet mutatott, így a tavalyi adatokat feltehetően nem módosítja számottevően a módszertani váltás. A 2000-es, illetve a 2001-es évek külkereskedelmi hiányai jelentősen nőhetnek - vélik a lapunk által megkérdezett elemzők, rámutatva, hogy a két elszámolás különbsége ekkor több mint kétmilliárd eurót tett ki. Kovács György, a Budapest Economics közgazdásza szerint ennél kisebb lesz a változás, a vámstatisztika ugyanis a fuvarozási számlákat is tartalmazza, márpedig ez a fizetési mérlegben a szolgáltatások sorát terheli. Az elemzők szerint a múltbeli adatok módosulásának nem lesz komoly piaci hatása.
