Főleg exportmegrendeléseinek teljesítése érdekében kétszeresére bővíti nyomdai kapacitását az osztrák tulajdonban lévő Széchenyi Nyomda Kft. A várhatóan a második félévben befejeződő beruházás után csak íves nyomású termékeket készít a győri cég, amely az idén 1,5 milliárd forint árbevétellel számol.
Az egy évvel ezelőtt a Strohal Rotationsdruck GmbH 100 százalékos tulajdonába került győri Széchenyi Nyomda Kft. (SZNY) nyár végéig csaknem 500 millió forint értékű termelő beruházást hajt végre. Információnkat Nemere Zsolt, az SZNY ügyvezető igazgatója megerősítette s kifejtette, hogy a fejlesztés, illetve bővítés azzal van összefüggésben, hogy a győri társaság véglegesen leáll a rotációs nyomással, így a beruházás befejezése után csak íves nyomdai munkákat vállal. Ezzel teljesíteni tudja azokat az exportmegrendeléseit, amelyeket főleg nyugat-európai országokból kap.
A 199 millió forint törzstőkéjű SZNY a tervezett beruházásban az egyik nyomdai berendezést részben saját erőből, részben hitelből veszi meg. A másik nyomdagép megvásárlásához a saját forrás mellett a Széchenyi terv pályázatán indulva akarnak pénzt szerezni. Az elképzelések szerint egy öt szín nyomására alkalmas, valamint egy ugyancsak öt szín nyomására és lakkozásra képes Heidelberg típusú nyomdai berendezést vásárolnak és korszerűsítik a formakészítő, illetve a nyomóüzemet. A beruházással az SZNY nyomtatási kapacitása megkétszereződik.
Korábban az SZNY rotációs gépein készült a Kisalföld című napilap és a Bazár elnevezésű heti hirdetési újság, ám ezeket azóta, hogy a brit Associated Newspaper érdekeltségbe kerültek, másik nyomdában állítják elő. Emiatt az SZNY nem tudta kihasználni teljes rotációs kapacitását. (A rotációs gépek - az ívesekkel szemben - tekercspapírt használnak alapanyagként, és általában kevésbé minőségigényes nyomtatványok, például napilapok gyártására használatosak.) A tavalyi 1,4 milliárd forintos árbevételnek csaknem 20 százaléka származott a rotációs eljárással készült termékek nyomtatásából. Az idén 1,5 milliárdos árbevétellel számoló SZNY tervei szerint új megrendelésekkel pótolják a rotációs nyomtatás leállítása miatt kieső összeget. Ehhez részben az anyacég megbízásából exportra - főleg német nyelvterületre - készítenek telefonkönyv-borítókat, végzik el katalógusok, könyvek és színes magazinok teljes nyomdai munkáit. Az SZNY kis és közepes példányszámú, keménytáblás, cérnafűzött könyveket is nyomtat, az új beruházás részben ennek a munkaigényes profilnak a bővítését szolgálja.
Az új nyomdagépek beüzemelése után idén várhatóan a második félévtől az exporttermelés növelése mellett új, nagy példányszámban készülő színes könyvek, valamint újabb magazinok, prospektusok, plakátok nyomdai munkáival számolnak. Ezek részleteiről Nemere nem nyilatkozott.
Bubrik Gáspár
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.