Vihar előtti csend a dollár piacán
Amennyiben az amerikai politikusok nem tudnak rövid időn belül megállapodni a költségvetésről, úgy a dollár hatalmas nyomás alá kerülhet, de rövid távon is érdemes a gyengülésére fogadni.
Vihar előtti csend a dollár piacán
Amennyiben az amerikai politikusok nem tudnak rövid időn belül megállapodni a költségvetésről, úgy a dollár hatalmas nyomás alá kerülhet, de rövid távon is érdemes a gyengülésére fogadni.
Stagnált a forint szerdán
Alig változott a magyar deviza árfolyama, pedig a nemzetközi piacokon voltak komoly események az ECB-ülés és a vártnál gyengébb amerikai munkaerő-piaci adatok miatt. A szerdai nap második felében 296,10-nél állt a forint az euróval szemben, ez alig különbözött a keddi szinttől. A dollárral szemben 217,70-ig erősödött a magyar deviza, de ez inkább a zöldhasú gyengülésének volt betudható, míg a svájci frank délután 241,62 forintba került. A nemzetközi színtéren az euró 1,36-ig erősödött a dollárral szemben, ami majdnem éves csúcsot jelentett. A nemzetközi piacokon az ECB kamatdöntése mozgatta a piacokat, a frankfurti jegybank a várakozásoknak megfelelően fél százalékon hagyta az alapkamatot, ugyanakkor jelezte, hogy minden eszközt kész bevetni a növekedés ösztönzése érdekében. A tengerentúlról is fontos hírek érkeztek, a vártnál gyengébb ADP-index továbbra is arra utal, hogy nem tud fenntarthatóan javulni a munkaerő-piaci helyzet, ez pedig még október végén is visszatarthatja a Fedet az eszközvásárlási program visszafogásától. A magyar állampapírok másodpiacán szinte változatlanok voltak a referenciahozamok, így a szerdai napra 3,45 százalék és 6,38 százalék közötti rátákat regisztráltak.
Az olajpapír húzta le a tőzsdét
Borongós hangulatban folyt a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. Bár kedden Amerikában szépen emelkedtek az árfolyamok, tegnapra mindenhol az eladók vették át az irányítást. A BUX 0,8 százalékos visszaesésében a Mol részvénye játszott főszerepet, miután az olajcég reggeli közleménye azt fejtegette, hogy a társaság vezetése akkor is biztosítható, ha Hernádi Zsolt nem tudja elhagyni az országot, a magyar kormány pedig az INA-részvények eladásának megvizsgálását kérte a Mol vezetésétől.
Amerika lehúzta Nyugat-Európát is
Nyugat-Európa veszteségben zárt, az olasz piac viszont rallyzott, miután a miniszterelnöknek bizalmat szavaztak. Az FTSE−100 0,3, a DAX 0,7, a CAC−40 0,9 százalékos veszteségben zárt szerdán, a Stoxx Europe 600 indexe 0,6 százalékkal teljesített rosszabbul a keddi záróértékénél. A periféria részvényindexei viszont pluszban zártak: a madridi 0,1, a milánói 0,7 százalékos nyereséget ért el. Utóbbi esetében a sokat segített, hogy az olasz szenátus délután nagy többséggel bizalmat szavazott a Letta-kormánynak. A hírre az olasz 10 éves hozamok is estek 10 bázisponttal, 4,36 százalékra. A nyugat-európai tőzsdék hangulatán nem segített az Európai Központi Bank (ECB), amely ugyan jelezte, hogy maradnak a laza kondíciók, de néhány piaci szereplő csalódására Mario Draghi ECB-elnök nem említette a bankoknak tavaly év végéig juttatott 1000 milliárd eurós olcsó hitel (LTRO) esetleges meghosszabbítását. Emellett a befektetői hangulatot az amerikai helyzet sem javította, miután nem körvonalazódik a megoldás, továbbá a megjelent makroadatok sem adtak okot nagy optimizmusra. Az Unilever 1,7 százalékot esett, miután az UBS vételről tartásra rontotta ajánlását a részvényekre. A Volkswagen és a BMW 2 százalékos veszteségben zárta a napot, miután az új autók regisztrációjának legfrissebb adatai 1,2 százalékos csökkenést mutattak szeptemberre. A Lufthansa 3,6 százalékot vesztett értékéből, miután a Deutsche Bank vételről tartásra rontotta ajánlását. A tengerentúlon a vezető indexek a veszteséges zónában voltak, de lapzártánkkor felfelé kapaszkodóban voltak. A Dow 0,5, az S&P−500 0,3, a Nasdaq 0,2 százalékos mínuszban állt.
A Concorde idén letaszíthatja trónjáról az Erstét
Szeptemberben 35 százalékkal emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvénypiaci forgalma augusztushoz képest, tehát elmondható, hogy visszatértek szabadságukról a részvénybefektetők. A BÉT részvényszekciójának teljes forgalma szeptemberben meghaladta a 174 milliárd forintot. Ez közel 8,1 milliárd forintos napi átlagforgalmat jelentett. Az elmúlt évekhez viszonyítva a kép azonban még mindig nem kedvező, tavalyhoz képest ugyanis 15 százalékos volt a csökkenés, sőt ennél alacsonyabb forgalmat utoljára 2002-ben ért el a BÉT ebben a hónapban.