Továbbra is botladozik az amerikai foglalkoztatás
Szeptemberben 166 ezer új munkahelyet hoztak létre az egyesült államokbeli cégek, ez elmaradt a várt 180 ezertől. Ezzel együtt az augusztusi statisztikát 176 ezerről 159 ezerre módosították, vagyis ahogy az korábban megszokott volt, elsőre jelentősen túlbecsülték a foglalkoztatás növekedését. Ez újabb muníciót adhat a Fednek, hogy várjon még az eszközvásárlás lassításával, hiszen már legutóbb is az volt a fő érv, hogy a munkaerő-piaci statisztikák elbizonytalanították a jegybankot. A szokásos ADP-adatot azért övezte most kiemelt figyelem, mert a szokásos átfogó havi munkanélküliségi adatok pénteki közlését elhalasztották az amerikai kormányzati leállás miatt, így egy fontos indikátorról lemaradnak a befektetők. A most megjelent statisztika után minimálisra csökkent annak az esélye, hogy október végén az eszközvásárlás visszafogásáról dönt a Fed nyíltpiaci bizottsága, így legkorábban a decemberi ülésre marad az első lépés. A számok megjelenése után a dollár gyengülésnek indult, a befektetőknek ugyanis már az is meglepetést okozott, hogy szeptemberben nem lépett a Fed.

