Délután talált magára a tőzsde
A nap második felében javult a hangulat a Budapesti Értéktőzsdén, de a piac így is a negatív tartományban zárt. Csütörtökön is a Mol mozgatta a szálakat, a sztár viszont továbbra is a Richter. A csütörtöki kereskedést 18 576 ponton fejezte be a BUX index, ez 0,4 százalékkal volt alacsonyabb az előző napi értéknél. A forgalom átlagos volt, a nap végére 8,6 milliárd forint cserélt gazdát a piacon. A napi csúcs még pluszban volt a kereskedés első felében, 18 700 pont közelében is járt az index. A vezető részvények felemás hangulatban zártak, a Mol napközben 3 százalékos mínuszban is járt, a zárásra viszont 15 420 forintig kapaszkodott vissza, ami még mindig 1,8 százalékkal alacsonyabb volt a szerdai árfolyamnál. Az olajcég árfolyamát továbbra is az INA-val kapcsolatos bizonytalanságok mozgatják, a horvát társaságért folyó harc egyre durvul. Egyelőre úgy tűnik, hogy a Mol hajlik a részvények eladására, azonban nehéz lesz úgy kiszállni, hogy az ne viselje meg a részvényt, ennek jeleit láthattuk az elmúlt két napban.


