BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Befektetés

10.
07.
00:00

Megint egyre több befektető fél

A harmadik negyedév arról szólt, hogy a Fed mikor és hogyan kezdi visszafogni eszközvásárlási programját, a negyedik negyedév elején pedig az amerikai költségvetési vita és az adósságplafon közelgő elérése van a befektetők fókuszában − olvasható a globális tőkeáramlásokat nyomon követő EPFR Global pénteki elemzésében. A jelenlegi helyzetben a kockázatosabb eszközökbe fektető alapoktól ismét elfordulhatnak a befektetők, pedig szeptember végén éppen a Fed meglepő döntése hatására kezdett nőni a kockázatvállalási hajlandóság. A harmadik negyedéves tőkeáramlási adatok arra utalnak, hogy a befektetők továbbra is az amerikai kötvényhozamok emelkedésére számítanak, ami megnehezítheti a feltörekvő országok életét, hiszen egyre kevésbé lesz érdemes a magasabb hozam érdekében extra kockázatot vállalni. Ez főleg azokra az országokra lehet hatással, ahol az infláció átlagon felüli és jelentős fizetésimérleg-hiány áll fenn, az első kivonási körben tehát Magyarország valószínűleg nem lesz érintett.

Szerző(k):
Beke Károly
10.
04.
00:00

Hárommilliárd dollárt is kaphat a Mol az INA-ért

Mintegy hárommilliárd dollárt érhet a Mol kezében lévő INA-részvénycsomag, amit nagyon nehéz lenne úgy eladni, hogy a Mol részvényeseinek érdekei ne sérüljenek − mondta a Napi Gazdaságnak Vágó Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője. A magyar cég nagyjából 1,7-1,8 milliárd dollárt költhetett az INA-részvények megvásárlására, azóta azonban már öt év eltelt, és éves szinten minimum 10 százalékos megtérüléssel számolni kell ahhoz, hogy a Mol legalább a pénzénél legyen. Ráadásul ez a számítás még nem is veszi figyelembe, hogy az INA az elmúlt években jelentősen növelte árbevételét és megduplázta EBITDA-ját.

Szerző(k):
Deák Bálint
10.
04.
00:00

Százmilliót is elkölthetett reklámra az új luxusáruház

Pazar nyitányt mutatott be az Andrássy úti új luxusáruház, az il Bacio di Stile. Az elmúlt három hét forgalma rendkívül biztató mind a látogató- és vásárlószám, mind pedig a forgalom tekintetében − mondta lapunknak Küttel Gábor, a shopping-palota marketingigazgatója. A forgalom felfuttatására áldoztak is bőségesen, a bolt reklámjaival a legnevesebb külföldi újságokban, magazinokban találkozhattak az olvasók. Az itthon jelen lévő mértékadó divatmagazinok és billboard felületek mellett nyitó kampányukkal jelen voltunk az angol, német, francia és orosz Vogue magazinokban, a Lufthansa és az Aeroflot légitársaságok fedélzeti magazinjaiban, és több Financial Times magazinban is. Ezek mellett nemzetközi kommunikációnk jelentős elemei a budapesti és bécsi reptereken megtalálható hosszú távú megjelenéseink − emelte ki Küttel. A szakember a marketingre fordított összeg pontos nagyságáról nem kívánt részleteket elárulni, ám tekintve, hogy a Financial Times How To Spend It magazinjában megjelent dupla oldalas hirdetés listaára alkalmanként a 10 millió forintot közelíti, s a többi említett sajtótermékben sem olcsóbbak a reklámhelyek, a bevezető kampány értéke meghaladhatja a 100 millió forintot − ami a nyomtatott sajtóban jellemző büdzsékhez képest kifejezetten jelentős költésnek számít.

Szerző(k):
Mezősi Tamás
10.
04.
00:00

Elszállt az amerikai cds és a rövid hozam

Jelentősen emelkedni kezdett a csütörtöki londoni kereskedésben az amerikai államadósság-törlesztési kockázat fedezeti ügyleteinek költsége, miután a piaci szereplők egyre inkább aggódnak az amerikai költségvetés és főleg az államadósság-limit emelése körüli politikai patthelyzet miatt. A CMA kimutatása szerint az amerikai szuverén adósságállomány törlesztési leállásának rizikójára köthető biztosítási cseretranzakciók (credit default swaps − cds) középárfolyama 40 bázispont felett mozgott csütörtökön a londoni piacon. Ez 4,7 bázispontos, több mint 13 százalékos drágulás az előző esti záróhoz képest, de havi összevetésben 100 százalékos emelkedésnek felel meg. Szeptember elején ugyanis még 20-21 bázispontos szuverén cds-középárfolyamokat mértek Londonban. Eközben az amerikai állampapírpiac is felbolydult, az idegesség leginkább a rövid, egy hónapos papírok drasztikus hozamemelkedésében mutatkozott meg. Az amerikai kereskedés elején az egy hónapos hozam 5 bázisponttal, 12,5-re emelkedett, de járt 16 bázisponton is, ami majdnem három éve a legmagasabb érték és meghaladja a 2011-es adósságplafon-vita során elért szintet. Ezzel az egy hónapos lejárat hozama meghaladta az egyévesét, ami 0,09 százalék volt tegnap.

Szerző(k):
Molnár Gergely