Minden összejött a Richternek
Fundamentális és technikai tényezők segítették a hét végére 4000 forint fölé emelkedni a Richter-részvényeket. A befektetők két hónapig még nyugodtan alhatnak.
Minden összejött a Richternek
Fundamentális és technikai tényezők segítették a hét végére 4000 forint fölé emelkedni a Richter-részvényeket. A befektetők két hónapig még nyugodtan alhatnak.
Megmozdult a forint pénteken
Többnapos eseménytelen időszakot követően a gyengülés felé mozdult el a forint az euróval szemben a bankközi devizapiacon. A pénteki kereskedés második felében 296,87 forintba került egy euró, ez hajszállal magasabb volt a csütörtöki szintnél. Napközben jóval 297 felett is járt az árfolyam, vagyis az utóbbi napok semmittevése után a gyengüléssel kacérkodik a magyar deviza. A dollárral szemben 218,48-ig gyengült a forint, míg a svájci frank 241,8-nál állt. A nemzetközi színtéren a dollár jókora gyengülését korrekció követte, a hétvége előtt 1,3581-nél állt az euró/dollár a csütörtöki 1,36 feletti szint után. A forinttal kapcsolatban a közeljövőben nem várható fontos árfolyam-befolyásoló tényező, főleg a nemzetközi hangulat mozgatja a jegyzést. A világban a befektetők többsége most az amerikai költségvetési vita és az adósságplafon közelgő elérése miatt aggódik, rövid távon ennek alakulása lehet hatással a magyar devizára is. A kötvények másodpiacán a referenciahozamok kismértékben − 2-8 bázisponttal − emelkedtek pénteken, így 3,45 százalék és 6,41 százalék között szóródtak a jegyzések.
Megúszta a nagy esést a tőzsde
Enyhe mínuszban fejezte be a pénteki kereskedést a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, mely főleg a Mol visszakapaszkodásának köszönhette, hogy nem lett nagyobb az esés, az olajpapír ugyanis 3,5 százalékos zuhanásból pluszba kapaszkodott. A hetet 18 535 ponton fejezte be a BUX index, ez 0,2 százalékkal volt alacsonyabb a csütörtöki értéknél. A forgalom továbbra is kimondottan élénk, a kereskedés végére 10,8 milliárd forint cserélt gazdát, ami magasabb volt az átlagosnál. A legkapósabb papír a Mol volt, mely 4,4 milliárd forintos forgalmat bonyolított, de az Egis és az OTP is 2 milliárd fölé kúszott, míg a Richter alig maradt el ettől. A vezető részvények felemás napot zártak pénteken, a kereskedés nagyrészt a Mol hullámzásáról szólt. Az olajcég papírjai napközben 3,5 százalékos mínuszban is jártak azt követően, hogy a társaság bejelentette a mantovai finomító bezárását, ami jelentős egyszeri veszteségleírást jelent majd. Ez csak tetézi az utóbbi napokban felvetődött problémákat, melyek az INA-részesedés eladásával voltak kapcsolatosak. A horvát fél továbbra is szeretné kihallgatni Hernádi Zsoltot, a Mol pedig bejelentette, hogy megfontolja az INA eladását. A napi mélypont 14 860 forinton volt, majd a zárás előtt 15 450 forintig húzták fel a részvényt, ami már 0,2 százalékos pluszt jelentett csütörtökhöz képest. Az OTP közben 1,05 százalékkal, 4235 forintig esett vissza, míg a Magyar Telekom 308 forinton stagnált. A gyógyszergyártók piacán alig volt mozgás, a Richter 4005 forintos ára 0,1 százalékos pluszt jelentett, míg a szektortárs Egis 27 685 forintos jegyzése mindössze öt forinttal volt alacsonyabb, mint az előző nap.
Jól sikerült a befejezés
A pénteki nap legfontosabb piacmozgató eseményét továbbra is az amerikai költségvetés körüli vita jelentette, ráadásul újabb aggodalomra adhat okot az, hogy a tárgyalások sikertelensége esetén akár le is minősíthetik az Egyesült Államokat, márpedig a legutóbbi hasonló döntést hatalmas pánik követte. A nap végére azonban megnyugodni látszottak a kedélyek, miután a hírek szerint az amerikai képviselők közelebb kerültek a megállapodáshoz. \"Már az is pozitívum, hogy azt látjuk, a szemben álló felek végre leültek tárgyalni egymással\" − kommentálta a hangulat javulását Keith Bowman, a Hargreaves Lansdown elemzője a Marketwatchnak. Véleménye szerint erre egyébként számított is a piac, ezért is nem okozott nagyobb pánikot a piacon az amerikai leállás.
Csökkenhet a magyar piac lemaradása
A negyedik negyedévben csökkenhet a magyar tőzsde idén tapasztalt lemaradása a fejlett piacoktól, ha a már beárazott negatív forgatókönyvekhez képest kedvezőbb hírek érkeznek a börze négy nagy cégéről.