BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Befektetés

10.
15.
00:00

Zuhan a Peugeot a tőkeemelés hírére

Jelentős, 10 százalékos zuhanással reagált a Peugeot árfolyama arra a hírre, hogy 3 milliárd eurós tőkeemelést hajthat végre a cég új részvények kibocsátásával. A tőkeemelésben egy kínai cég mellett a francia állam vehet részt. A kínai Dongfeng Motors és a francia állam egyaránt 1,5 milliárd eurót pumpálhat a társaságba, ami rengeteg pénz a piaci áron 6 milliárdot érő vállalat esetében.  A Peugeot ráadásul már korábban is csak az állam segítségével menekült meg, akkor 7 milliárd euró értékű kötvény kibocsátására vállaltak visszafizetési garanciát. A cégnek ugyanakkor továbbra is gondjai vannak az autóeladással, az egyre rosszabb értékesítési adatok ugyanis csak júliusban javultak valamelyest, de csak egy hónapra. A társaság nehéz helyzetét mutatja, hogy alkalmazottainak azt ajánlotta, ha belemennek abba, hogy bérük lassúbb emelése mellett esetenként részmunkaidőben dolgoznak − aminek eredményeként három éven belül nullszaldóssá válhat a francia üzemek termelése −, akkor az autógyártó minden üzemében elkezdi egy új modell előállítását és 2014−2016 között 1,5 milliárd eurót fordít technológiai fejlesztésekre.

Szerző(k):
Deák Bálint
10.
15.
00:00

Szabadultak az OTP-részvényektől

Európában a leggyengébb teljesítményt nyújtotta a magyar piac, ezzel együtt az esés mértéke nem volt nagy, mindössze félszázalékos. A BUX-ot leginkább a gyengélkedő OTP fogta vissza, így az index 18 551 ponton zárt, 87 ponttal alacsonyabban a péntekinél. A befektetők a világ összes piacán feszülten figyelik, hogy sikerül-e az amerikai politikusoknak, ami eddig még előbb-utóbb mindig összejött, és kiegyeznek-e az adósságplafon és a költségvetés kérdésében. A konszenzus az, hogy ez végül sikerül, talán ennek köszönhető, hogy a kiábrándító hétvégi hírek ellenére mérsékelt eséssel megúszták a piacok. A forgalom a helyzetnek megfelelően mindenhol nagyon visszafogott volt, a BÉT részvénypiacán pedig kifejezetten alacsony, nem érte el a 3,5 milliárd forintot, miközben október inkább pörgős hónap szokott lenni.

Szerző(k):
Molnár Gergely
10.
15.
00:00

Még mindig nagy a visszaesés az eurózónában

Augusztusban 2,1 százalékkal csökkent az eurózóna termelése. Az egy hónappal korábbi felülvizsgált 1,9 százalékos csökkenés után az elemzők 2,4 százalékos esést vártak, így inkább pozitív meglepetést jelentett az adat. Ugyanakkor a számok azt mutatják, hogy messze még a kilábalás az eurózónában. Az adat ugyanakkor főleg egyéves összevetésben nagyon rossz, ugyanis egy hónap alatt 1 százalékos emelkedés volt tapasztalható, igaz, ezzel csak korrigálta a mutató az egy hónappal korábbi ugyanilyen mértékű mínuszt. A visszaesés azért sem volt nagy csoda, mert az eurózóna két legnagyobb országa sem mutatott erős aktivitást. A vártnál rosszabbul teljesített ugyanis a német ipari termelés is augusztusban, igaz, éves alapon − a munkanapokkal kiigazítva − 0,3 százalékkal bővült a német ipar. Ráadásul a 0,5 százalékos piaci várakozástól is elmaradó mértékben, 0,2 százalékkal nőtt a francia ipari termelés is augusztusban.

Szerző(k):
Deák Bálint
10.
15.
00:00

Nem ijedtek meg a patthelyzettől a piacok

Ugyan nem következett be, amivel piaci szakértők a nemzetközi tőzsdék csütörtöki és pénteki jelentős emelkedését magyarázták, és nem lett a hétvégén megegyezés az amerikai adósságplafon kérdésében, a tőzsdék hétfőn mégsem mutattak komolyabb negatív reakciót. Pedig a friss kínai exportadatok sem a gazdaság talpra állásáról tanúskodtak. A nap ugyan bizonytalanul és alacsony forgalommal telt, de végül az európai tőzsdék többsége ledolgozta kezdeti esését. A DAX lapzártánkkor már emelkedést mutatott, holott járt 50 pontos mínuszban is. A londoni FTSE 0,3 százalékkal emelkedett, Párizsban pedig mindössze 2 pont volt a mínusz.

Szerző(k):
Molnár Gergely
10.
15.
00:00

Kicsit elhagyta magát a forint

Kisebb gyengüléssel indította a hetet a forint az euróval szemben, amiben Mario Draghi ECB-elnök devizahitelekkel kapcsolatos figyelmeztetésének is része lehet − véli Bámli Károly, a Commerzbank devizakereskedője. Mindez jól mutatja a szakértő szerint, hogy bár pénteken voltak próbálkozások, továbbra sincs elég erő a 295 forintos eurószintet tartósan megtartani. Így az elmúlt napok csendje után a november 1-jei időponthoz közeledve az ECB elnökének szavai újra a hazai kockázatokra irányíthatják a figyelmet. A kormány elégedetlen a bankok eddigi javaslataival, így ha két héten belül nem történik előrelépés, a kormány saját javaslatainak elfogadásával rendezheti a kérdést. Márpedig ez csütörtök közeledtével (az amerikai költségvetés rendezésének határideje) az egyre idegesebbé váló piaci hangulatban újra jobban gyengítheti a forintot. A 295-ös eurószinttől már hétfő estére eltávolodott a forint, lapzártánkkor ugyanis 296 fölött volt az euró−forint árfolyam. A frank egységéért este 240 forintot, míg a dollárért 218 forintot kellett adni. Vegyesen változtak a hozamok a másodlagos állampapírpiacon, a három- és egyéves lejárat hozama 2 bázisponttal csökkent, míg a háromévesé stagnált. A többi esetben 1−3 bázispontos hozamemelkedés volt, így az átlagos hozam 3,35 és 6,22 százalék között mozgott.

Szerző(k):
Deák Bálint