A Magyar Telekom számításai szerint 7,2 milliárd forint közműadót kell fizetnie az idei évben − jelentette be a társaság a BÉT honlapján. Az adót 2013 első negyedévében el is könyvelik az adóköteles infrastruktúra 2013. január 1-jei állapota alapján. Az adót két egyenlő részletben, márciusban és szeptemberben fizeti be a társaság. Az új adót január 1-jétől kell megfizetni a közművezetékek után, a teher mértéke 125 forint méterenként. A hírközlési vezetékeknél az adót nyomvonalhossztól függően sávosan határozták meg. Korábban ugyanakkor 9−11 milliárd forint közötti adótétellel számoltak, aminél mindenképpen kedvezőbb a mostani bejelentés. Ez ugyanakkor részvényenként csak pár forintot jelent, így az árfolyam jelentősebb emelkedése a jó nemzetközi hangulatnak is köszönhető.