Úgy látszik, túlzottan pesszimistává tette a piacot a Danubius egy hónappal ezelőtti, az időszakos eredmény elmaradására figyelmeztető bejelentése. Így, bár a tavalyihoz képest visszaeső, az elemzők várakozásaihoz mérten mégis kedvező féléves adatokkal tudott előrukkolni a szállodaipari csoport. Konszolidált szinten a május végi 700 millió forintos elmaradáshoz képest jóval kisebb lett a csökkenés, mindössze 1,133 milliárd forintra esett vissza az adó és kisebbségi részesedések előtti eredmény.
Az árbevétel - köszönhetően Pöstyén június hónapban elért 641 millió forintos forgalmának (a szlovák szerzeményt ugyanis május végétől konszolidálja a csoport) - gyakorlatilag stagnált.
Az, hogy az akvizíció ellenére a forgalom nem nőtt, alapvetően a kedvezőtlen magyarországi folyamatok eredménye. Budapesten a 4 és 5 csillagos szobakínálat bővülése jóval alacsonyabb vendégszámmal találkozott az idén, ráadásul az erősödő forint sem tett jót a szobaárait euróban és dollárban kiajánló társaságnak. A hazai szállodák foglaltsága 4,3 százalékponttal 55,4 százalékra csökkent - régóta nem volt ekkora mértékű visszaesés a Danubiusnál -, s ez nemcsak a kevesebb vendég, hanem rövidülő itt-tartózkodásuk miatt alakult így.
Bár a cseh szállodákban 78,3 százalékra bővült a foglaltság, a 2 százalékos növekedés nem tudta kompenzálni a kiadások növekedésének, és a korona erősödésének negatív hatásait.
A kedvezőtlen folyamatok ellenére az egy hónappal ezelőttinél valamivel optimistább a Danubius vezetése. A gyorsjelentéssel egy időben kiadott módosított tervek ugyan a tavaszi közgyűlésen elhangzott 35,6 milliárd forintnál alacsonyabb, a tavalyinál mégis 7 százalékkal magasabb, 34,5 milliárd forintnyi árbevételről szólnak. Ez ugyanakkor - Pöstyén nélkül számolva - a régi csoporttagoknál jelentős visszaesés, hiszen az új szlovák szerzemény önmagában 3-4 milliárddal növelheti egy félév alatt a Danubius forgalmát. Az eredményterv most már nem növekedésről, hanem stagnálásról szól, s az adó és kisebbségi részesedések levonása előtt a tavalyival nagyjából megegyező, 4,4 milliárd forintos IAS szerinti profitot tartalmaz.
Lovas András
További részletek