A BUX index augusztus vége óta emelkedő trend mentén mozog. A jegyzés emelkedését emellett korlátozza a 18 810 pont közelében lévő ellenállási szint. A két egyenes berajzolása után azt mondhatjuk, hogy az árfolyam egy olyan háromszög területén belül mozog, amelyből a vízszintes oldal irányába (18 810 átlépése) léphet ki. Ebben az esetben a kitörés után a kurzus további emelkedése a 19 710 közelében lévő következő ellenállásig tarthat. A formációból számítható árfolyamcél 19 900 közelébe tehető. Amennyiben az árfolyam letörné az emelkedő trend vonalát (18 400-nál), úgy több kisebb potenciális akadály lehetséges az esés útjában, amíg az elérné a
17 750-nél lévő jelentősebb támaszt.

Az Elmű árfolyama válaszúthoz érkezett
Kép: Napi grafikonok

A Mol-részvények jegyzése a legutóbbi néhány napban jelentős csökkenésen ment keresztül. Letörve csökkenő csatornájának trendvonalát és a 15 590 forintos támaszszintet is, egészen a 14 780-as támasz közelébe esett. A támasz tesztelése sikeres volt és a támaszról a jegyzés visszapattant, azonban úgy tűnik, egy korábbi támasz immár ellenállásként viselkedve megakaszthatja az emelkedést. Jelenleg inkább arra számítunk, hogy az árfolyam ismét délnek fordul és a kurzus újra teszteli a támaszszintet. Hosszabb távon − heti bázisú grafikon alapján − a következő támaszszint 14 000-nél helyezkedik el, és ha ez is sérül, akkor a magyar olajvállalat részvényeinek árfolyama akár 12 000 forint alá is becsúszhat, ezzel érintve a 2001 szeptemberében indult hosszú távú trendet.

Az OTP Bank részvényeinek árfolyama egy 2011 szeptemberétől indított emelkedő csatornában mozog, melynek ismét megközelítette az alsó szélét. Mindaddig, amíg a jegyzés a trend feletti zárásokat produkál, az árfolyam emelkedésére számítunk. A folyamat során a 2013. júniusi, illetve szeptemberi csúcsok összekötéséből származó csökkenő trend, illetve a 4335 forint közelében lévő ellenállás lehet. Ha az emelkedő trend megszakad, potenciális támasz 3800, illetve 3500 forint közelében alakulhat ki.

A Richter Gedeon részvényeinek árfolyama szeptember 24-én egy nagy kiterjedésű fordított "fej és vállak" formációból tört ki. A fej magasságából számítható célárfolyam 4300 forintnál helyezkedik el. Az emelkedés során a jegyzés az első akadályon, ami a 3980−3879 közötti rés felső széle, már túljutott. A cél elérésének következő akadálya a 4100 közelében lévő ellenállási szint. Az emelkedés folytatódását az teszi aggályossá, hogy az úgynevezett nyakvonal visszatesztelése nem valósult meg egészen precízen. A Richter hosszú távú technikai képe is kedvező, jóllehet mielőtt a jegyzés a mindenkori csúcs közelébe repülne, jó esély van arra is, hogy a kurzus alakulása még egy beszállót adjon a következő hat-nyolc hónap alatt 3800 vagy 3700 forint közelében. Technikai árfolyam-elemzés alapján hosszabb távon − heti bázisú grafikont nézve − érdekes lehet az Elmű papírjainak árfolyammozgása. A jegyzés lassan kibújik a 2011 áprilisa óta tartó csökkenő trend alól. Amennyiben az ezt követő hetekben a kurzus a 10 800 forint közelében kialakult támasz feletti zárásokat produkál, akkor szabad lehet az út a 14 000 forintos szint ismételt eléréséhez.

Háda Bálint