Kisebb gyengüléssel indította a hetet a forint az euróval szemben, amiben Mario Draghi ECB-elnök devizahitelekkel kapcsolatos figyelmeztetésének is része lehet − véli Bámli Károly, a Commerzbank devizakereskedője. Mindez jól mutatja a szakértő szerint, hogy bár pénteken voltak próbálkozások, továbbra sincs elég erő a 295 forintos eurószintet tartósan megtartani. Így az elmúlt napok csendje után a november 1-jei időponthoz közeledve az ECB elnökének szavai újra a hazai kockázatokra irányíthatják a figyelmet. A kormány elégedetlen a bankok eddigi javaslataival, így ha két héten belül nem történik előrelépés, a kormány saját javaslatainak elfogadásával rendezheti a kérdést. Márpedig ez csütörtök közeledtével (az amerikai költségvetés rendezésének határideje) az egyre idegesebbé váló piaci hangulatban újra jobban gyengítheti a forintot. A 295-ös eurószinttől már hétfő estére eltávolodott a forint, lapzártánkkor ugyanis 296 fölött volt az euró−forint árfolyam. A frank egységéért este 240 forintot, míg a dollárért 218 forintot kellett adni. Vegyesen változtak a hozamok a másodlagos állampapírpiacon, a három- és egyéves lejárat hozama 2 bázisponttal csökkent, míg a háromévesé stagnált. A többi esetben 1−3 bázispontos hozamemelkedés volt, így az átlagos hozam 3,35 és 6,22 százalék között mozgott.
