Kismértékű gyengüléssel zárta a pénteki kereskedést a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe. A nap vesztese a Mol volt, mely másfél százalékkal lett olcsóbb. A többi vezető részvény a Richter kivételével pluszban zárt, forgalomban pedig az Egis teljesített meglepően jól. A BUX index 18 638 ponton fejezte be a múlt hetet, ez 0,2 százalékkal volt alacsonyabb a csütörtöki záróértéknél. Pedig a napot még kifejezetten jó hangulatban kezdte a magyar piac, a napi maximum 18 762 pont volt a nyitáskor, majd onnan egészen délutánig kitartott a plusz, a zárás előtti egy órában jöttek meg tömegesen az eladók. A forgalom az átlagnak megfelelő volt, 9,3 milliárd forintnyi részvény cserélt gazdát. Ezen belül kimondottan jó napja volt az Egisnek, mely 2,9 milliárdos érdeklődést regisztrált. A vezető részvények közül továbbra is a Mol a piac leggyengébb láncszeme, az olajpapír pénteken másfél százalékkal, 15 160 forintig esett vissza. A céggel kapcsolatban továbbra is a horvát INA tulajdonrészének sorsa kérdéses, a kockázatokat jól jelzi, hogy a Standard & Poor\'s hitelminősítő negatív figyelőlistára vette a részvényt, így a leminősítés veszélye fenyeget. Ennek a bejelentésnek köszönhetően főleg a nap második felében uralták az eladók a Mol piacát. Az OTP 0,9 százalékkal, 4360 forintig drágult a nap végére, míg a Magyar Telekom 294 forintos árfolyama két forinttal volt magasabb a csütörtökinél. A gyógyszergyártók felemás napot zártak, az Egis 0,2 százalékkal, 27 830 forintig kapaszkodott fel, a Richter 4100 forintos árfolyama viszont fél százalékkal elmaradt az előző napitól. A kis papírok között érdemes kiemelni a Futuraqua 6,7 százalékos és az Optisoft 6,6 százalékos szárnyalását, a negatív oldalon pedig a Visonka 16 százalékos zuhanását.
