A keddi, viszonylag eseménytelen nap után a szerdai sem sikerült túl forgalmasra, mindössze pár hívásunk volt − mondta érdeklődésünkre Kolba Miklós, az ING Bank devizaüzletágának vezetője. Ennek megfelelően a forint sem mozgott túl sokat, az euróval szemben például mindössze 40 fillérnyit gyengült egész nap, így délután fél öt felé 296,1 forintot kértek egy euróért. Ekkor egyébként egy dollár 219,1, egy font 349,2, egy svájci frank 240,6, míg a japán jen 2,2516 forintot ért. Kolba szerint a nihil várhatóan megmarad a következő napokban is, hiszen mindenki az amerikai költségvetés körüli vitára figyel. Amennyiben sikerül megállapodni, úgy jöhet egy rövidebb, pozitív reakció, ám túlzott örömre nem számít a szakember, mondván, a piac továbbra is bízik az egyezségben, ráadásul egy technikai csőd hosszabb időre mélybe lökné a bizalmi indexeket, aminek akár hosszabb távú hatása is lehet. A diszkontkincstárjegyek közül egyedül a féléves hozama változott (1 bázisponttal csökkent), a többinél stagnálást regisztrálhatott az Államadósság Kezelő Központ. Az államkötvényeknél már egyértelmű volt az irány, hiszen a papírok hozamai 1−3 bázisponttal növekedtek, így jelenleg 3,4 és 6,35 százalék között szóródnak a referenciahozamok.
