A pénteki nap legfontosabb piacmozgató eseményét továbbra is az amerikai költségvetés körüli vita jelentette, ráadásul újabb aggodalomra adhat okot az, hogy a tárgyalások sikertelensége esetén akár le is minősíthetik az Egyesült Államokat, márpedig a legutóbbi hasonló döntést hatalmas pánik követte. A nap végére azonban megnyugodni látszottak a kedélyek, miután a hírek szerint az amerikai képviselők közelebb kerültek a megállapodáshoz. \"Már az is pozitívum, hogy azt látjuk, a szemben álló felek végre leültek tárgyalni egymással\" − kommentálta a hangulat javulását Keith Bowman, a Hargreaves Lansdown elemzője a Marketwatchnak. Véleménye szerint erre egyébként számított is a piac, ezért is nem okozott nagyobb pánikot a piacon az amerikai leállás.
A hangulatot javította, hogy Silvio Berlusconi mentelmi jogának visszavonását javasolta a szenátusnak pénteken az olasz felsőház illetékes bizottsága − a milánói FTSE-MIB például 1,6 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést, ami azt jelenti, hogy egy hét alatt 3,7 százalékkal nőtt az index értéke. A nap végén a főbb tőzsdék is a pozitív tartományban zártak: a londoni FTSE−100 0,1, a frankfurti DAX 0,3, míg a párizsi CAC−40 0,9 százalékos pluszt hozott össze. Mindezek ellenére ez utóbbiak heti teljesítménye mínuszos maradt, sorrendben ugyanis 0,9, 0,4, illetve 0,5 százalékot buktak az indexek.
Természetesen a költségvetés körüli vita volt a nap fő eseménye az USA-ban is, azonban érdemes még azt is kiemelni, hogy a kormányzat leállása miatt elmaradtak az ilyenkor szokásos foglalkoztatási és munkanélküliségi statisztikák. A nap végére azonban a Dow Jones ipari átlaga 0,5, az S&P−500 0,7, míg a Nasdaq 0,9 százalékot erősödött, ami azt jelenti, hogy csak utóbbi tudott pluszos hetet zárni, mégpedig 0,7 százalékkal, a DJIA 1,2, az S&P−500 pedig 0,1 százalékot esett.
