Várva várt részletek derültek ki a Twitter részvénykibocsátásával kapcsolatban, az eddig a számokkal kapcsolatban titkolózó cég ugyanis nyilvánossá tette az értékpapír-felügyelethez (SEC) beadott S-1 prospektusát. A dokumentum szerint a közösségi információmegosztást forradalmasító cég értéke 12,8 milliárd dollárra tehető, a részvényeit 20,62 dollárért akarja piacra dobni, az IPO-tól pedig egymilliárd dollárt vár. Fény derült a Twitter teljesítménymutatóira is, amivel kapcsolatban eddig csak találgatások voltak. A 253 millió dolláros bevétel meglepte az elemzőket, akik közül akadt, aki akár 500 milliót is elképzelhetőnek tartott a Bloomberg kommentátora szerint. A Twitter valójában 69,3 millió dollárt vesztett az első félévben az egy évvel korábbi teljesítményéhez képest. A felügyeletnek küldött számok alapján a Twitter értéke 28,6-szer annyi, mint a bevétele, a Facebooknál ez az arány 26-szoros volt az IPO előtt.
Szakértők szerint komoly növekedési potenciál van a cégben, hirdetési módszere − amelyben a cégek támogatott tweeteket küldenek − ugyanis most kezd igazán felpörögni. A bevételek 87 százaléka jön be ilyen módon, 65 százalék pedig kifejezetten a telefonon és tableten twitterezőkön keresztül, amivel élen jár a mobil eszközökön való hirdetésben. Kockázatot jelent viszont, hogy a Twitter felhasználóinak száma növekszik ugyan, de egyre csökkenő mértékben, és hogy míg a reklámozók nagy része amerikai vállalat, a közösségi média használóinak háromnegyede más országokban él.
Még egy érdekesség, ami a prospektusból kiderült, hogy a szilíciumvölgyi gyakorlattal ellentétben a Twitter nem kíván kétosztályos tulajdonosi rendszert bevezetni, az alapítóknak és legnagyobb befektetőknek tehát nem lesznek speciális jogai az igazgatóságon belül.
