Bill Gates leváltására szövetkezett a Microsoft három, együttesen 5 százalékos részesedéssel bíró tulajdonosa, akik szerint Gates az igazgatóság elnökeként akadályozza új stratégiák kidolgozását és elfogadását, hátráltatva ezzel a cég fejlődését. A három lázadó tulajdonos − akiknek nevét nem fedték fel a Reuters belső forrásai − amiatt is aggódnak, hogy a Microsoft-alapító korlátozná a megválasztandó új vezérigazgató hatalmát abban, hogy az alapvető változtatásokat hajtson végre a cégen belül. Ezért szerintük az is problémás, hogy Gates része annak a különbizottságnak, amely Steve Ballmer utódját keresi. Szintén a panaszok között szerepel, hogy Gates a Microsoft helyett legtöbb idejét jótékonysági alapítványainak ügyeivel tölti, és hogy a cégre gyakorolt hatalma jóval nagyobb, mint amit egyre csökkenő tulajdonrésze indokolttá tenne. Bill Gates, aki a Microsoft 38 évvel ez előtti alapításától 2000-ig a vezérigazgatói posztot is betöltötte, 4,5 százalékos részesedésével még mindig az informatikai óriás legnagyobb egyéni tulajdonosa, azonban évente 80 millió dollárnyi Microsoft-részvényt ad el egy előzetes terv alapján, 2018-ra pedig eszerint nem maradna része a 227 milliárd dolláros vállalatban.
Gates leváltásának terve megosztotta a befektetőket. Todd Lowenstein, a részvénytulajdonos HighMark Capital portfóliómenedzsere például úgy nyilatkozott a Reutersnek, hogy a régi gárdát már régen le kellett volna cserélni, ez teremtheti meg ugyanis a lehetőséget a vállalati stratégia valódi értékelésére. Mások szerint még nincs itt az ideje, hogy a vállalat megváljon Gatestől, sőt nagyobb szerepet is vállalhatna, hiszen a cégnek egy vizionáriusra van szüksége, és Gates az.
A Microsoft még mindig az egyik legértékesebb technológiai cég, amely az előző üzleti évben 22 milliárd dolláros profitot termelt, de részvényeinek értéke gyakorlatilag egy évtizede változatlan. A fő termékeire negatívan hat a személyi számítógépek csökkenő eladása, a mobil számítástechnika területén pedig lemaradt a Google és az Apple mögött. A Reutersnek nyilatkozó egyik forrás szerint Gates hatékonyabb volt vezérigazgató-ként, mint elnökként, ezért gondolják egyes befektetők, hogy a vezérigazgatói után az elnöki poszton is változásra lehet szükség.
