BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Eladatná a Mol INA-részesedését a kormány

2013. október 3. csütörtök, 00:00

Államközi szintre emelkedett az INA olajtársaság irányításáért folyó harc, a küzdelembe ugyanis tegnap a Mol mellett beszállt a magyar kormány is. A kabinet azt követően szánta el magát a lépésre, hogy a horvát ügyészség nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Hernádi Zsolt Mol-elnök ellen. (Szerda estére már az Interpol honlapjára is felkerült a cégvezér fotója a körözött személyek közé.) Jogászok szerint ennek ellenére Magyarország nem köteles letartóztatni Hernádit, a Mol-elnök számára azonban hazánk maradt az utolsó biztonságos hely. A társaságban 25 százalékos tulajdonrésszel rendelkező magyar állam utasította az igazságügyért felelős minisztert, illetve a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezetőit, vizsgálják meg, milyen polgári és büntetőjogi lépések lehetségesek a Mol−INA ügyben a Molt, illetve Magyarországot ért sérelmek orvoslására. A kormány indoklása szerint Horvátország folyamatos politikai kampányt folytat a Mol ellen, a helyi igazságügyi szervek eljárása pedig arra utal, hogy gazdaságon kívüli eszközökkel akarnak nyomást gyakorolni a cégre annak érdekében, hogy az kihátráljon az INA-ból. Ezek a módszerek az Európai Unióban elfogadhatatlanok, ezeket a lépéseket Magyarország nem hagyhatja válasz nélkül − áll a Kormányzati Információs Központ közleményében.

A különösebb súllyal nem bíró felháborodott közleményen túl − melyhez hasonlóktól a magyar kormány sem ijedt meg korábban − többet nyomhat a latban az az alig burkolt fenyegetés, hogy kabinet az MNV-n keresztül a Mol portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére kéri fel az olajtársaság menedzsmentjét. Vevőként ugyanis a horvát állam mellett leginkább egy orosz társaság merülhet fel, márpedig Zágráb egy ilyen céget nem fogadna szívesebben, mint fogadta a Mol a Szurgutnyeftyegazt.

A helyzet mindenesetre egyre kényelmetlenebbé kezd válni a magyar olajcég számára, hiszen nemcsak Hernádi személye, hanem a Mol INA feletti irányítási joga is veszélybe került. Ezt ugyanis az a megállapodás szentesíti, amelyet a horvát fél szerint a Mol lefizetéssel ért el. A Mol számára ugyanakkor ennek az irányítási jognak az elvesztése komoly csapást jelentene − vélik az ügyben név nélkül nyilatkozó szakértők. Ebben az esetben ugyanis hiába birtokolja a részvények közel 50 százalékát, a horvát társaságot nem konszolidálhatná a mérlegében. Ez az eredményen komoly nyomot hagyna, hiszen a csoportszintű EBITDA közel 20 százalékát az INA teszi ki, s a kitermelés több mint harmada is a horvát társaságtól származik − emelték ki a Napi Gazdaságnak elemzők. Közel 50 százalékos részesedésével a Mol ugyan meg tudná tartani többségét az INA első számú irányító testületében, de ez nem lenne túl barátságos lépés a második legnagyobb tulajdonos horvát állammal szemben. Egyelőre nem látszik, miként tudná a két fél közös nevezőre hozni rendkívül eltérő rövid távú érdekeit.

A Mol-részvény árfolyama csak 2 százalékos eséssel reagált a hírekre, ugyanakkor elemzők szerint − bár a piac nem optimista a Mol-papírokkal kapcsolatban − nincsen még beárazva Hernádi menesztése.

Deák Bálint
Deák Bálint

Ez is érdekelhet