BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Vége a szép időknek

Mérséklődéssel zártak a nyugat-európai tőzsdeindexek, miután a német BASF megjegyezte, hogy szerinte „vége a szép időknek” a vegyipari cégek számára. A tengerentúlon lapzártáig nem találtak a befektetők egyértelmű irányjelzést.

2003. december 10. szerda, 23:59

A nyugat-európai befektetők számára már nem okoz problémát a túl erős euró, hisz már korábban megbarátkoztak az árfolyammal. Az Európai Bankszövetség szakértői szerint a közös európai valuta izmosodásának sokkját már feldolgozták a befektetők, legközelebb csak az 1,50 dolláros szint okozhat pánikot. A keddi besszt nem is az euró, sokkal inkább a német BASF okozta - szerinte „vége a szép időknek” a vegyipar számára. A társaság a világ vegyipara számára éves szinten 2,7 százalékos bővülést prognosztizált 2001 és 2015 között, szemben a GDP bővülésének 3,1 százalékra becsült bővülésével ugyanezen időszakban. A BASF-papír kurzusa természetesen nagyot esett a frankfurti tőzsdén, és magával rántotta a Bayert is. A francia Rhodia-részvény értékének közel hatodát veszítette el, miután a Financial Times megszellőztette, hogy a szintén vegyipari vállalat jövőre 300 millió eurónyi papírt készül piacra dobni. Az olasz Parmalat részvényei immár harmadik napjukat töltik felfüggesztve a tőzsdén, a társaság továbbra sem tudja, mikor jut hozzá félmilliárd eurós kinnlévőségéhez.
A tengerentúli mutatók lapzártakor a keddi záróértékük körül ingadoztak, a befektetők ugyanis nem találtak egyértelmű útmutatót a kereskedéshez. A Fed keddi kamatdöntése mögött a piaci szereplők a kamat hosszabb távú változatlanságát sejtették, a jegybank szerepét betöltő intézet pedig az inflációs és deflációs veszélyeket egyforma súlyúnak értékelte. Az elemzők ugyan bizakodóak a vállalati eredmények negyedik negyedéves alakulását tekintve, a befektetőknek azonban ez kevés volt az egyértelmű derűlátást illetően. Vállalati fronton nem sok történt tegnap, a BellSouth távközlési társaság a Morgan Stanley leminősítése alatt nyögött, míg az EMC-részvény kurzusa a Goldman Sachs kiváló osztályzata nyomán ugrott meg.
Az euró hosszú napok óta először nem tört újabb csúcsra, az 1,2222 dolláros szint némi visszacsúszást jelent a keddi szinthez képest. A jen árfolyama - vélhetően egy intervenció nyomán - 108,2-es szintig esett vissza a dollárral szemben.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet