Sokan látták a híres amerikai filmet, amelyben a bájos főszereplő New Yorkban a Tiffany luxusáruházában reggelizik. Azt viszont kevesen tudhatják, hogy korábban Greta Garbo, majd a főszereplő Audrey Hepburn és Marilyn Monroe magánemberként is gyakran megfordult itt. Sokan ismerik és vásárolják mindmáig világszerte a márkás Tiffany-lámpákat, azt azonban csak a szakmabeliek tartják számon, hogy a magyar Pantocsek Leónak a felvidéki Zlatnó üveggyárában kikísérletezett eljárása jóval megelőzte amerikai pályatársának irizáló üvegeit. Erről és még megannyi érdekes dologról értesülhetünk az Iparművészeti Múzeum november 18-áig tartó tárlatán, amelyet a szivárvány árnyalataiban csillogó vagy opálos fényű szecessziós remekműveknek szenteltek.
A kezdeteket természetesen a még távolabbi múltban kell keresnünk: az ásatásokból előkerült késő római kori illatszeres üvegcsék jelentették a kihívást a technika századában a modern kor mesterei számára, vagy a távol-keleti egzotikus szelencék és fedeles dobozkák, lakkozott fa alapon gyöngyház berakással, arany és ezüst dekorációval. Ebből is, abból is kapunk ízelítőt emlékeztetőül a látványos kiállítás elején. Ám a vitrinekben rejtőzködő másfél száz műtárgy súlypontját a patinás budapesti intézmény saját tulajdonából, a nemzetközi szinten is ritkaságnak számító mintegy hatvanpéldányos Tiffany-kollekció képezi. Az amerikai produktumok mellett a francia Gallétól negyvennégy alkotás látható, a magyaroktól pedig negyedszáz korai és kortárs remekmű. Az összehasonlítást angol, német, francia és osztrák iparművészek egyedi alkotásai teszik teljesebbé: a Daum fivérek Nancyban működő gyára mellett a soknemzetiségű Osztrák–Magyar Monarchia legkülönfélébb metropolisaiból érkezett mestereinek terveit és termékeit pedig a Wiener Werkstätte praktikus és esztétikus műtárgyai illusztrálják.
A közmondásos magyar leleményességet többek között az orvos-kémikus Pantocsek Leó képviseli, aki 1848-tól folytatott kísérleteket „íriszes üvegek” előállítására. Nem eredménytelenül, hiszen találmányait sorra mutatta be az 1862-es londoni, az 1867-es párizsi majd az 1873-as bécsi világkiállításon, ahol a zlatnói gyár egyformán sikert aratott. Ezzel a magyar újító korban megelőzte nemcsak az amerikai konkurenciát, hanem az osztrák Loetz híres manufaktúráját is. Egy nemzedékkel ifjabb kollégája, Sovánka István előbb a szintén felvidéki zayugróci gyárban, majd az erdélyi Sepsibükszádon készítette kisipari méretekben leginkább növényi motívumokkal dekorált, többrétegű üvegeit. Kortársa, Róth Miksa máig tartó hírnevet szerzett magának azzal, hogy ő honosította meg Budapesten a Tiffany-technikát, közvetlenül az amerikai cégtől szerezve be a sajátos eljáráshoz szükséges speciális nyersanyagot. Az ő nívós üvegfestményei és -mozaikjai díszítik mind a mai napig kívülről és belülről a magyar főváros sok középületét (Zeneakadémia, Ernst Múzeum, Gresham-palota), valamint privát bérpaloták és kisebb lakóházak enteriőrjeit. A kuriózumok között tallózva el ne feledkezzünk Rippl-Rónai József festőművész 1898 táján tervezett tulipánvázáiról sem, amelyeket gróf Andrássy Tivadar ebédlőjéhez kiviteleztek tojáshéj vékonyságú kehellyel, áttetsző és padlizsánszínű változatban.
A frappáns záróakkordot a hatvanas éveiben járó rangos mester, Horváth Márton és az ő nyomdokaiba lépett ifjabb Smetana Ágnes munkái jelentik egy külön vitrinben. Bárdudvarnokon készítik üvegszálrátétes, irizáló díszedényeiket (vázák, tálak, kaspók), amelyek sajátos színfoltot jelentenek a mai magyar üvegművészetben a szecesszió stíluselemeinek, technikáinak és formáinak újraértelmezésével, a tradíciók egyénileg továbbfejlesztett, korszerű szintézisével.
Wagner István