Virágozódott... Anno – ezzel a csalogató címmel látható mostanában látványos tárlat a Néprajzi Múzeumban, és aki betér, nem is csalódik. Az erdélyi bútorfaragó és -festő famíliából Umling Lőrinc és azonos nevű leszármazottainak generációi az 1740-es és 1790-es évek közötti fél évszázadban közel ötven protestáns templom belső berendezését és díszítését készítették, amelyeknek hatása kiterjedt nemcsak a következő évszázad egyházi stílusára, hanem a jómódú polgári és paraszti lakosság bútorainak megrendeléseire is. Szakmai körökben is viszonylag kevesen tudják, hogy a XIX. században főleg karikatúrái révén elhíresült Jankó János népművészettel is foglalkozott. Ő „idegen szellemű” díszítményeknek érezte és nevezte azokat az itáliai reneszánsz mustrákból eredő mintákat, amelyeket a szász származású iparosdinasztia meghonosított. Pedig mennyire nem lehet ilyen sommásan általánosítani – sem földrajzi térben, sem történelmi korban – az erdélyi protestáns erődítmény-templomok, de főleg Kalotaszeg és környéke fazsindellyel fedett, fatornyokkal ékes evangélikus és református istenházainak enteriőrjeit! Hiszen az 1700-as évek első tizedeiben a legidősebb Umling Lőrinc még valóban tanítómestere, a segesvári dinasztiát alapító Rössler János festő-asztalos mereven kopírozott, precíz alapmintáit vette át, ám de a közmondásosan németes pontosság fokozatosan oldódott a maga és utódai keze nyomán. A bibliában is említett jelképes növények (szőlő, gránátalma, búzakalász) vagy szimbolikus állatok (szarvas, pelikán) előbb provinciálisan kedélyes naivitással nyertek bájt a maguk sete-sutaságával, majd a magyar folklór hatására fokozatosan elnépiesedtek és manapság visszatekintve rájuk, tipikusan erdélyi patinát, paraszti bumfordiságot árasztanak.
Az egyik teremben a plafont és a falat teljesen betölti idősebb Umling Lőrincnek a Kolozs megyei Kispetri református temploma számára 1745-ben készített kazettás mennyezete és karzati mellvédje, amely 1960-ban került a Néprajzi Múzeum tulajdonába. Az egyik fatáblán még kiböngészhető a régies helyesírással rótt szöveg: „E menyezet építtetett a kispetri eklesiának költségeivel Tsengeri János méltatlan predikátor idejében Kol. lakó Szász Asztalos által”. A karzati záródeszkán pedig a következő felirat olvasható: „E kar renováltatott TM Dosa György predikátor idejében Anno 1745 Asztalos Lőrintz által”. Egy másik teremben életnagyságúra nagyítottak fel egy korabeli metszetet az asztalosmesterség ábrázolásával, előtte pedig valódi műhelyt is berendeztek régi szerszámokkal és munkapaddal. Körülötte polgári és paraszti bútorok sorjáznak: faragott és festett menyasszonyi ládák, kétajtós ruhaszekrények, konyhai saroktéka, fiókos étkezőasztal és ringatható bölcső. Közöttük járva felfedezhetjük az egyik legidősebb példányt, mégpedig Umling Lőrinc tanítómesterének, Rössler Jánosnak 1680-as datálású hozományos ládáját Szászbudáról, távolabb pedig idősebb Umling Lőrinc „1759 Sz. F.” feliratú fedeles ládáját is, amely Kolozs vármegyéből származik és friss szerzeményként, három évvel ezelőtt vásárolta meg a múzeum, Knopp János fővárosi műkereskedőtől. Tessék összevetni a kettő stílusát, és egyhamar kiderül, hogy festésükben – már a több évtizedes korbeli eltérés miatt is – „ég és föld” a különbség.
Wagner István