Itt van, megjött Bagaméri, ki a fagylaltját maga méri! – Ki ne ismerné Csukás István Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági regényének televíziós változatát Bácskai Lauró István rendezésében, amelyben „az elátkozott fagylaltos”, Bagaméri Elemér szerepét Alfonzó alakította bravúrosan. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum fagylalttörténeti tárlatának megnyitóján viszont Saly Noémi muzeológus állt a harmincas évekből való fagylaltárus-tricikli mellé – előírás szerinti, hófehér vászonsapkát és köpenyt öltve –, hogy ostyába rakott gombócokat osztogasson a látogatók véget nem érő sorának. A szeptember közepéig nyitva tartó kiállítás voltaképpen öt évezredes időutazásra invitálja az érdeklődőket, de konkrét tárgyi emlékek – érthető módon – főleg az utóbbi két évszázadból sorjáznak a vitrinekben és a terem sarkaiban.
Az időben és térben távoli előzmények tulajdonképpen csak afféle előfutárai a mai értelemben vett fagylaltozásnak. A magyar főváros lakossága valójában a reformkortól hódolhatott folyamatosan ennek a szenvedélynek, amikor Pest-Budán megnyíltak az első cukrászdák és – a kávéházakhoz hasonlóan – egyhamar a társasági élet népszerű színhelyei lettek. Például a ma is működő és a közismert slágerben is megénekelt Ruszwurm cukrászdát 1827-ben alapította Schwabl Ferenc. A névadó későbbi tulajdonos, Ruszwurm Vilmos családi fotóján abroncsos szoknyát hordó főkötős nők és díszmagyart viselő férfiak feszítenek öntudatosan. Volt mire büszkének lenniük, hiszen főleg karácsony és farsang idején valóságos csúcsforgalmat bonyolítottak. Ünnepi alkalmakra ugyanis az arisztokrácia és a polgárság egyaránt nagy mennyiségben rendelte náluk a fagylaltot, tortát, fánkot, kuglófot és cukorkát – egészen a császári és királyi família tagjaiig bezárólag. Erzsébet királyné budavári tartózkodásai idején például kedvenc magyar udvarhölgye, Ferenczy Ida gyakran vásárolt számára itt friss reggelit: a jegeskávé mellé az obligát kuglófot és üdítő fodormenta-rudacskát, de Sissi kedvence az excentrikus ibolyafagylalt volt.
A pesti oldalon egy évtizeddel később alapította cukrászdáját Fischer Péter a Szervita téren, ahol először árultak a mai értelemben vett fagylaltot. Az üzlet olyan sikeresnek bizonyult, hogy 1840-ben kioszkkal is bővült, amelyet a cégérén ábrázolt görög istennőről, Hébéről neveztek el. Az intézmény két évvel később átköltözött az egykori Színház (ma Vörösmarty) térre, ahol továbbra is tucatnyi fagylaltféleséget árultak, de a ház specialitása a gránátalmafagylalt volt. Híres emberekben náluk sem volt hiány, a törzsvendégek közé tartozott például „a haza bölcse”, Deák Ferenc is.
Ugyanitt nyílt meg 1870-ben Kugler Henrik cukrászdája, ahol a fagylalt mellett a mignon volt a legkedveltebb ínyencség, olyannyira, hogy a magyar vásárlók az eredeti francia név helyett egyszerűen kuglerre keresztelték az ominózus süteményt. A régi szakácskönyvek és cukrász mintafüzetek, árlapok és menükártyák között tallózva kitűnik, hogy – az akkori kifejezéssel élve – „hideg nyalat” Drechsler Béla vendéglőjében is volt. Splényi Béla báró pedig feljegyezte, hogy fiatal korában először a XIX. század első felében, a budai várnegyedben, az egykori Fortuna vendégfogadóban fogyasztott először úgynevezett „spanyol tekercset”, ami a mai fagylalttölcsér előfutára volt, mivel a meleg állapotában tasak alakúra formázott ostya spanyol földről terjedt el a kontinensnek erre a fertályára. Korábban eredeti kagylóban szolgálták fel a fagylaltot Európa-szerte, később pedig kagyló formájú fém-, üveg- vagy porcelánkehelyben. Érdekes és szellemes az egykori Holzwarth-Frohner-vendéglőből egy szépen illusztrált menükártya: „A Kisfaludy Társaság Lakomájának Ételsora (1883. vasárnap február 11-kén déli 1 órakor) – Szerkesztette és kiadja: Csicseri Bors – Lyrai tört csibe leves, Trónhagyó fogas á la Chambord, Ökör hátszíne kritikai nyárson sütve és engesztelő főzeléktől körül czirógatva, Tyukháremi eunuch barna pirosra sütve, Saláta kisebbségi eczettel és biztató olajjal, Befőtt (neutrális nyalánkság), Diplomatikus tejszín, mely fagylalt is, tészta is, Sajt, gyümölcs és haza vinni való vegyes sütemény, Fekete kávé, finom liqueur. Egy teríték ára (a pezsgővel együtt ) 6 frt.”
Hauer Rezső czukrász felirat szerepel a régi cégtáblán, és a Rákóczi úti üzlet nemcsak a róla elnevezett krémesről híres mindmáig, meg a tejszínes és marcipános süteménykülönlegességekről, hanem arról is, hogy itt télen-nyáron árultak fagylaltot és figurális parfét. Ez utóbbi mind alapanyagában, mind készítési módjában különbözik a fagylalttól, hiszen ízesített és formába fagyasztott tejszínből áll, amelyet fagyasztás közben nem forgatnak. A Hauer nevezetességének az ezüsttányéron szervírozott, tejszínhabbal díszített csoki-eper „adag-parfé” számított valamikor, de jegelt tejszíntortát és tartós desszertet is ők gyártottak először Magyarországon. Nemzetközi szinten viszont a jégkrém volt az újdonság, amelyet 1923-ban szabadalmaztatott az amerikai Harry Bust Ohióban, jégnyalóka néven. Akkor még kézi munkával fagyasztották a pálcikára a masszát, ma viszont egy gépsoron napi harmincezer darab gyártható belőle óránként. A jégkrém egyébként nemcsak a földet, hanem a kozmoszt is meghódította: 1982-ben a Columbia űrhajó fedélzetén feljutott a világűrbe is.
Wagner István